Thilo Sarrazin: 50-60 év múlva Németországban az iszlám veheti át a hatalmat

2018. október 27. 19:20

Interjút adott az SPD korábbi politikusa az M5-nek.

2018. október 27. 19:20

Interjút adott az M5-nek a Frankfurti Könyvvásáron Thilo Sarrazin, a német szociáldemokrata párt korábbi politikusa, aki nagy visszhangot keltő könyvekben támadja a tömeges bevándorlást és az iszlamizálódást. „Ellenséges hatalomátvétel” című új kötetében Sarrazin arról ír, hogy két-három generáció, azaz ötven-hetven év múlva, Németországban az iszlám kultúra, értékrend és stílus veheti át a hatalmat.

Sarrazin szerint az iszlám nem pusztán vallás, hanem politikai ideológia is, hasonló a kommunizmushoz. A muszlimok számára a Korán maga Isten üzenete, a többi embernél – a hitetleneknél – felsőbbrendűnek vélik magukat, ezen felsőbbrendűségükből fakadóan pedig úgy gondolják, megtehetik, hogy kevesebbet tudnak és dolgoznak másoknál – fejtegeti. Sarrazin hozzáteszi: az iszlám „egészen kőkorszaki szinten” képzeli el a férfi-nő kapcsolatot, a nők alávetett csoportot alkotnak, teljes mértékben a férfiaktól függenek.

A közgazdász úgy véli, az iszlám kulturális és civilizációs szempontból elmaradott, demográfiailag viszont nagyon erős, az Európában élő muszlimok körében nagyobb a születési arány, mint a többi csoport esetében. Sarrazin hangsúlyozza: a valódi menekülteket támogatni kell, ők azonban a Németországban letelepülni szándékozó bevándorlók csupán 1 százalékát alkotják, a megélhetési okokból történő bevándorlást pedig meg kell állítani.

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2018. október 28. 21:09
Ha ennek a bácsinak igaza lesz, akkor mint a Majmok bolygójában a végén - "szőrös kis kezével bezárta a könyvet" jelenség lesz. Még az a szerencse, hogy én addigra már az örök vadászmezőkön szagolom alulról az ibolyát. Ott az ibolya nem Ibolya!!! Sajnos.
Bűbájos Küsmödy
2018. október 28. 21:07
50-70 év??? Jó lesz az 20-25-nek is a jelenlegi demográfiai folyamat állandósulása esetén ...
Newman
2018. október 28. 20:34
Egyszerűen CSAK jó volt hallani amit mond! Remélem vannak Németek, akik ugyan így gondolkodnak! Különben mohamed lesz a proféta, EURÓPÁBAN! Aztán európai értékezhetnek a nagyon liberális, nagyon demokraták, ha pont egy fejnyivel leszelnek rövidebbek az európai KERESZTÉNYEK vagy egyébb vallásúak!!!! Mert az arabok elárasztják , Magukkal európát!
választópolgár
2018. október 28. 13:00
Ellehet játszani a gondolattal hogy milyen hatása lesz ránk, akik ezer szállal kötődünk a német gazdasághoz, annak, ha ott az iszlám veszi át a hatalmat. Sakk matt de nem csak nekik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!