Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia

Rágalominfót indított a Jobbik

2018. október 19. 14:11

Mirkóczki Ádám szerint „minden idők legnagyobb támadássorozatát” éli meg a napokban a Jobbik.

2018. október 19. 14:11

Mirkóczki Ádám kommunikációs igazgató szerint „minden idők legnagyobb támadássorozatát” éli meg a napokban a Jobbik. Az ellenzéki politikus erről a most indított, heti rendszerességűnek ígért Rágalominfó című sajtótájékoztató-sorozatukon beszélt pénteken Budapesten.

Azt mondta, a mentálisan és politikai tekintetben kiállt megpróbáltatások megerősítették a Jobbikot, „ezek után nem tudok elképzelni olyan szituációt, amit ne tudnánk túlélni”.  Szerinte az áprilisi választás óta példátlan mélységbe süllyedt a pártról szóló híradások és a közbeszéd nívója, ezért is indítják a sorozatot, hogy tematikus sajtótájékoztatóik helyett itt adhassanak választ „bármilyen képtelenséggel, rágalommal kapcsolatos kérdésre”.

Arra a felvetésre, miben kellene esetleg önkritikát gyakorolniuk, Mirkóczki Ádám kijelentette, 2010 óta a humánpolitikában „óriási hibát követett el a Jobbik mindenkori vezetése”, aminek most látszanak a jelei. Arra számít – felelte egy másik kérdésre –, hogy nem lesz újabb kilépő a frakcióból.

Az N1 televízió egyik volt munkatársának kijelentéseit firtató kérdésre válaszolva arról beszélt: a videocsatorna évek óta a Jobbik pártalapítványától, pályázati úton kapja bevételei 95 százalékát, ezt a mechanizmust könyvvizsgáló mellett az Állami Számvevőszék is vizsgálta, és rendben találta. Amit Kisberk Szabolcs állít, az talán egy rosszindulatú vagy szándékos tévedés, de semmiképpen nem felel meg a valóságnak; nem voltak fekete pénzek, most sincsenek ott fekete pénzek – jelentette ki Mirkóczki Ádám.

Egy másik kérdésre válaszolva kijelentette, az őket rágalmazók egyike sem kerülheti el a jogi eljárást, amihez Szilágyi György szóvivő hozzátette: ha valakinek bűncselekményről van tudomása, az tegyen feljelentést.

Szilágyi György szerint ami a választások óta velük történik, az azt mutatja, hogy miután kívülről nem sikerült „megroppantani” a Jobbikot, elindult a „belső leszalámizási kísérlet”, ezért is támadják Szabó Gábor pártigazgatót, akinek fontos szerepe van az egység fenntartásában. A támadások célja az, hogy gyengítsék a Fidesz leváltására törekvő legerősebb ellenzéki pártot – értékelt.

(MTI)

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hunyadi Mátyás
2018. október 20. 16:50
Ha igazuk van is - hiába ugrálnak. A hívó neveket és ismert arcokat maguk piszkálták ki maguk közül. Maradtak az arctalan nímandok. Egyelőre jól jön a stallum és a fizetés, de ennek hamarosan vége lesz. Lehet menni vissza kapálni.
antioxi
2018. október 20. 15:37
Remélhetőleg a vezető szár is rájuk kerül hamarosan
néhai Ch.Pilot
2018. október 20. 08:58
Mirkóczki hazudik (most is). A Jobbikot semmiféle támadássorozat nem éri, mert a Jobbik már legalább 2014 óta (szerintem már 2010 óta) nem létezik. Amelyik párt Jobbiknak hívja és hívatja magát, az a SEGGLIK. Egy tisztességes, szókimondó, kissé antiszemita, kissé cigányellenes nemzeti radikális pártból egy judeo-liberális, radikálisan nemzetietlen pártot kreáltak Soros csicskái. A Segglik nem a legnagyobb ellenzéki, hanem (talán) a legnagyobb ellenséges párt Magyarországon. Ma még (talán) erősebbek a DK-nál, de holnapra úgy lesznek a legnagyobbak, hogy egyesülnek vele.
anegy_
2018. október 20. 08:40
Az éjjel elaludtam ezen az "idegfeszítő" infón, de kipihenten nézve még izgibb. Gyerekek, ha ez a Mirkó meg ez a Szávay az előretolt megmagyarázó a maradék Lobbikban, hát az ész és értelem nagyon hátul kullog. Továbbra is, sőt még jobbak illik rájuk, hogy bunkó jobbikusokk! Ez mind a két szakadt részre vonatkozik. Moshatják a szennyest mindkét részről, hasonszőrű bagázs ez is, meg a monogrammos ingű Mihazánkos Toroczkais.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!