Nemmel válaszolt a konzervatív lap azon kérdésére, hogy nevezte-e őt Orbán Viktor magyar kormányfő megbízhatatlan labancnak. Hozzátette: „nagyon korlátozó irányvonalat” képvisel a migráció ügyében, mert úgy véli, hogy az illegális migráció veszélyezteti Európa rendjét, biztonságát és stabilitását. „Ugyanennyire egyértelműen képviselem azt, hogy a jogállamiság és a demokrácia az együttélés alapja Európában” – mondta, megjegyezve, hogy álláspontja valamennyi kollégája előtt ismert.
Az EU-s menekültügyi rendszerrel kapcsolatos soros elnöki törekvésekről szólva hangsúlyozta, hogy a „jó irányba tartó erőteljes mozgás” látható. A „trendforduló” a júniusi EU-csúcs volt, amelyen az állam-, illetve kormányfők megegyeztek arról, hogy az EU-s külső határ védelmét és a származási-, és tranzitországokkal folytatandó együttműködést kell a középpontba helyezni.
Ezzel a megegyezéssel „befejeztük a kötelező elosztási kvótákról évek óta folytatott vitát” – mondta Sebastian Kurz. Hozzátette, hogy most a „váltás” előkészítése zajlik, „el a kötelező kvótától, amely nem fog megvalósulni, egy kötelező szolidaritás felé", amelyhez ugyan mindenkinek hozzá kell járulnia, "de nem feltétlenül migránsok befogadásával”.