Novák: Több mint 90 ezer család kapott otthonteremtési támogatást eddig

2018. október 13. 11:24

Több mint 90 ezer család részesült összesen 250 milliárd forint családi otthonteremtési támogatásban a juttatás elindulása óta.

2018. október 13. 11:24

Több mint 90 ezer család részesült összesen 250 milliárd forint családi otthonteremtési támogatásban (csok) a juttatás elindulása óta –mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin kiemelte: a támogatottak 12 százaléka gyermekét egyedül nevelő szülő, tévhit tehát, hogy az egyszülős családok nem vehetik igénybe a csokot.

Kitért arra: a már megítélt támogatásoknak köszönhetően csaknem 45 ezer még meg nem született gyermek vállalásáról döntöttek a fiatalok, jelentős demográfiai hatása van tehát a programnak. 

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért megbízott elnöke ismertette: a legtöbb támogatást a Közép-Magyarországon élők vehették igénybe. A támogatások 36 százalékát kisvárosi ingatlanokra kérték, 32 százalékát falvakban, községekben, 23 százalékát megyei jogú városokban lévő ingatlanokra, 9 százalékát pedig budapesti otthonokra – mondta.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fakocka
2019. január 01. 22:28
Vidéki arcú mosolyalbum, és hány család nem kapott, mert a jövedelmük nem volt elég? Velük ma bánat lesz?
Babivadász
2019. január 01. 22:28
Naponta 15 családot lakoltatnak ki.
3M..
2019. január 01. 22:28
Átlagosan 650 000 forint lakhatási támogatást kapnak évente, az afgán bevándorlók Budapesten. "A lakás az evésnél is fontosabb" https://alfahir.hu/2018/10/13/lakhatasi_tamogatas_bevandorlas_menekultek_afganok_budapest Szebb Jövőt!
3M..
2019. január 01. 22:28
Novák Katalin a kormány Horváth Ágnes 2.0-ája. A Fidesz dísztehene. Amikor reggel kérdezik úgy néz ki mint aki legel, a délutáni órákban pedig úgy, mint aki kérődzik. A tények pedig egyáltalán nem zavarják. Az afgánok lakhatását támogatja, a magyarokat kilakoltatja. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!