Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Minden eszközzel a kormányfő ellen dolgozik a baloldali elit — és az idő egyre fogy.

A nyomozók összesen 29 személyt állítottak elő kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt.
A BRFK rendőrei a Készenléti Rendőrséggel együttműködve 2018. október 16-án komplex rendészeti és bűnügyi akció keretében intézkedtek Budapest X. kerületében, a Hős utcában – számolt be a Police.hu. Az akció célja a kábítószerrel, illetve az új pszichoaktív anyaggal kereskedő személyek elfogása, valamint a terjesztői hálózat felszámolása volt.
A nyomozók összesen 29 személyt állítottak elő kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt, akik között kettő körözött személy is volt. Elszámoltatásuk folyamatban van – tették hozzá.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
