Az ügyvezető igazgató kifejtette, hogy az új oktatási centrum általános iskolásokat karol fel, szerteágazó, interdiszciplináris területekre is kiterjedő tehetséggondozással. A kárpátaljai tanulók ugyanolyan szintű képzésben részesülnek anyaországi és helyi pedagógusok irányításával, mint az MCC hat hasonló, anyaországi centrumában tanuló társaik – jelezte. Szalai Zoltán köszönetet mondott Orosz Ildikónak, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökének, Váradi Natáliának, a kárpátaljai Genius Alapítvány igazgatójának és az Emberi Erőforrások Minisztériumának a beregszászi intézmény létrehozásához nyújtott segítségért.
Németh Beáta, a FIT Program kárpátaljai régióvezetője közölte: a központban huszonöt diák képzése kezdődik el egész napos, játékos hétvégi foglalkozásokkal. A tehetségprogram fókuszában a cselekedve tanulás áll. A diákok olyan területeken szerezhetnek tapasztalatokat, amelyek nem jelennek meg az iskolai oktatásban, mint például egészségügyi tudatosság, robotika, pénzügyi ismeretek, történelem, művészetek – mondta, megjegyezve, hogy a programot külön pszichológuscsapat is segíti. A megnyitón Juhász Anikó pályázati igazgató és Constantinovits Milán, az MCC FIT Programjának szakmai vezetője is köszöntötte a jelenlévőket.
Az 1996-ban Tombor András által alapított Mathias Corvinus Collegium a Tihanyi Alapítvány fenntartásában működő tehetséggondozó intézmény, amely – honlapjának megfogalmazása szerint – Kárpát-medence-szerte nyújt az oktatást kiegészítő, magas színvonalú képzéseket az általános iskola felső tagozatától kezdve az egyetem végéig.