EP-képviselő: Eredményes lehet az őshonos kisebbségek védelme az EU-ban

2018. szeptember 29. 11:45

Nagy segítségnek nevezte a Minority SafePack több mint egymillió aláírását Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselője.

2018. szeptember 29. 11:45

Bár az eddig elért eredmények elmaradnak a várakozásoktól, az EU számos testületében és fórumán születtek már dokumentumok és javaslatok az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelmére – mondta Sógor Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselője az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. 

Nagy segítségnek nevezte egyúttal a Minority SafePack több mint egymillió aláírását és közölte, hogy a jövőre felálló Európai Bizottság elé terjesztik majd a kezdeményezést. Sógor Csaba megjegyezte, hogy a meggyőzés ereje demokratikus, parlamenti viszonyok között sokszor lassú, de abban bízik, hogy az új testület fontosabbnak tekinti majd az kisebbségek jogait, mint a mostani, ezért eredményesebben lehet majd velük együttműködni.

A képviselő hangsúlyozta, hogy a hosszú távú célokat nem lehet föladni, a jövőről szóló gondolkodást pedig nem a parlamenti ciklusok idejéhez kell igazítani. A kontinens nem várhatja, hogy mások cselekedjenek helyette, helyre kell állítani az Európát megtartó értékeket, támogatni kell a családokat és a gyermekvállalást – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2018. szeptember 29. 12:53
"EP-képviselő: Eredményes lehet az őshonos kisebbségek védelme az EU-ban" Na ja! De előbb meg kell oldani az uborka görbületét, meg az "isiász" gyógyítását. ;-)
pemete jakab
2018. szeptember 29. 12:06
A nacionalistáktól megkérdezném, hogy nem lenne-e jobb, ha egységes nemzetállamok lennének? A magyar nacionalistáknak fontos, hogy a szlovák, román, német, szerb stb. kisebbségek legyenek itt? Nem lenne jobb beolvasztani őket a magyarságba?
Coccothraustes
2018. szeptember 29. 11:56
Legyen úgy. Hajrá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!