És ez nem jelent gondot azoknak, akiknek nincsen Facebook-profiljuk?
Aki nem használ Messengert, az nem is tudja használni ezt a chatbotot, de úgy gondolom, ha megnézzük azt az arányt, hogy hány ember töltene le egy applikációt vagy mondjuk mennyi embernek van iOS vagy Android operációs rendszere, valamint kinek van Messengere, szerintem ez elhanyagolható ahhoz képest.
Hogyan működik maga a felület?
Ez egy chatbot Messengeren, és ahogyan a barátodra vagy bármilyen személyre rákeresel, a Sulibotot is megtalálod, egyből rá is tudsz írni és onnantól elkezd veled kommunikálni, fogja a kezed és végigvezet. Kér először egy azonosítót, ami azért szükséges, hogy ki tudjuk szűrni az idegeneket, és a diákok kapják meg a teljes funkcionalitást – mivel bárki használhatja ugyan, de vannak funkciók amik csak a diákoknak elérhetőek. A diákok amellett, hogy kérhetnek zenét a sulirádióban, kereshetnek eseményeket, tanárokat, ahol megkapják egyből az órarendjüket.
Ha beírom azt, hogy „Igazgató Úr”, megkapom egyből az órarendjét és láthatom, hogy az iskolában hol van éppen,