A Duna torkolatvidékén található Tulcea, Constanta, Ialomita, Braila és Galati megyében 84 településen jelent meg a kórokozó, a hatóságok pedig 518 fertőző gócot azonosítottak. A háztáji gazdaságokban 11 772 sertést, három – közöttük egy ipari méretű – sertésfarmon pedig további 49 647 sertést kellett elpusztítani és elégetni. A térségben 20 vaddisznónál is kimutatták az ASP-t.
Az állategészségügyi hatóság azt követően tette közzé az ASP-járványról a hivatalos adatokat, hogy egy ismert oknyomozó újságíró, Catalin Tolontan a járvány valós méreteinek eltitkolásával vádolta meg a román hatóságokat. Állategészségügyi szakemberektől származó értesülései szerint a járvány már Moldva déli részére és Erdély csaknem egész területére kiterjedt, ami immár több mint százezer sertés feláldozását feltételezi.
A tolo.ro honlapon közölt írás szerint a több mint 4,4 millióra tehető romániai sertésállományból a háztáji gazdaságokban nevelt 1,4 millió sertést fenyegeti leginkább a kór. A járvány az utóbbi időben hetenként 18 kilométeres átlagsebességgel terjedt és az ANSVSA még mindig nem tiltotta be az állatvásárokat, amit Tolontan szerint már egy éve meg kellett volna tennie.