Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Novák Katalin közölte, 2010-hez képest a másfélszeresére emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma, jelenleg 48 ezer hely van az országban, de ezt szeretnék a következő években 60 ezerre emelni.
A három év alatti gyerekek számára vetítve még soha nem volt ennyi bölcsődei férőhely Magyarországon – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, egy I. kerületi bölcsődében tartott sajtótájékoztatón.
Novák Katalin közölte, 2010-hez képest a másfélszeresére emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma, jelenleg 48 ezer hely van az országban, de ezt szeretnék a következő években 60 ezerre emelni. Ezt segíti a kormány nemrég hozott döntése, amely szerint 20 milliárd forint költségvetési forrásból további férőhelyek jöhetnek létre – tette hozzá az államtitkár.

(MTI)