több kormánydöntés kidolgozásában is részt vettünk,
de volt olyan is, amikor mi magunk fogalmaztunk meg javaslatot a kormányzatnak. Ilyen volt az internet áfájának 18 százalékról 5 százalékra csökkentése, amit Fidelitas kongresszusának döntése alapján kezdeményeztünk, sikeresen. Kezdeményezésünkre emelkedett a Diákhitel1 konstrukcióban elérhető maximális összeg, figyelembe véve az ingatlanpiaci és albérletárak emelkedését, valamint az Erasmus ösztöndíjak elérhetőségét. Ugyanekkor kértük a Diákhitel2 kamatmentességét is. Mindkét javaslatunkat befogadta a kormány és ennek megfelelően változtatott a szabályokon. Részesei voltunk az első nyelvvizsga díjának visszatérítéséről szóló javaslat kidolgozásának, és jelenleg is állandó szakmai munka folyik a háttérben egy fiatalok lakhatását segítő csomag kidolgozása érdekében, mert úgy gondoljuk, hogy a magas albérletárak nehezítik meg legjobban az egyetemisták és pályakezdő fiatalok mindennapjait.

Orbán Viktor miniszterelnök előadást tart a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Fotó: MTI
Visszatérve Tusványosra: követte a miniszterelnöki előadást?
A tusványosi előadás igazából nem egy klasszikus politikai beszéd. Sokkal inkább helyzetértékelés, áttekintés, új kérdések és adott esetben válaszok megfogalmazása, igazi kárpát-medencei gondolatébresztő, lévén, hogy a Fidesz nemzetpolitikájának terepe is inkább esik egybe a Kárpátok földrajzi vonulatával, mint a csonka határokkal. Én a miniszterelnök záró gondolatait írtam fel magamnak: „a '68-asok helyett jönnek a '90-esek, az antikommunista, keresztény elkötelezettségű, nemzeti érzelmű nemzedék következik most az európai politikában. Harminc éve még azt gondoltuk, hogy Európa a jövőnk, ma pedig azt gondoljuk, mi vagyunk Európa jövője.”
A nyugati civilizáció alapja a szabadság és az ebből származtatott demokratikus jogok,
azonban mára a szabadság helyett a sodródás, az akarat helyett a beletörődés kényszerűsége rágta be magát a nyugati politikai elit gondolkodásmódjába. Nekünk az a küldetésünk, hogy visszatérjünk a gondolat szabadságának sziklaszilárd alapvetéséhez és azokhoz a valódi, közös európai értékekhez, miszerint az európai kultúra a keresztény morál, a római jog és a görög filozófia három alappillérére épül. Ha ezt elfogadjuk és megtartjuk, akkor nem kétséges, hogy Magyarország és Európa a XXI. század nyertese lesz. De ez a téma önmagában megérne egy újabb misét.