Tömegesen pusztulnak a méhek Magyarországon

2018. július 13. 10:44

Az elmúlt hetekben több mint 300 méhészet jelzett méhpusztulást, az Agrárminisztérium vizsgálatot rendelt el.

2018. július 13. 10:44

Több mint 300 méhészet jelzett méhpusztulást az elmúlt hetekben, a magyar méhészek mintegy 10-20 százalékát érinti a probléma, az okok azonban egyelőre ismeretlenek – mondta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken. 

Bross Péter szerint a méhpusztulás összefügg a napraforgó-termesztéssel: ahol nem termesztenek napraforgót, illetve az nem mézel jól, azokban a megyékben nincs problémája a méhészeknek, például a Dunántúli megyékben, Győr, Sopron, Vas, Zala vagy Nógrád megyében. Ezzel szemben Jász-Nagykun, Békés, Fejér megyében gondot jelent – tette hozzá.

Az elnök megmagyarázhatatlannak nevezte a jelenséget, azt mondta, nem klasszikus tünetegyüttest mutat a méhelhullás, a kaptár néptelenedés. A tömeges méhpusztulás miatt az Agrárminisztérium vizsgálatot rendelt el. 

Kitért arra is, hogy a méhpusztulás jelentős hatással van a méztermelésre, valamint a jövő évi akáctermésre is, ezért a következő két és fél hónapban a méhészek feladata a méhcsaládok regenerálása.

(MTI) 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. július 15. 01:19
Mert ezek a mostaniak már genetikailag módosított ragadozó napraforgók, rovarokkal táplálkoznak, így már tápanyagszegényebb talajban is jól megélnek.
Ígymegyez
2018. július 14. 14:19
"..-valamint a jövő évi akáctermésre is" - Mi? Az akácnak van termése, amit hasznosítanak? Vagy hogy értette, nem növekszik tovább a fa és kevesebb lesz a kivágható köbméter? Azért is hülyeség, mert at az akácot kevésbé magról szaporítják, bár lehet. Mindenesetre a termesztett akácokra csekély hatással lesz a házi méhek pusztulása. És kevesebb házi méh = nagyobb esély a nem háziasított beporzó rovaroknak. De ha a méhek tényleg tömegesen pusztulnak és ennek köze van a napraforgó termesztéshez (mifelénk rica), azt vizsgálni kell, mert nem csak a házi méh, (meg főleg a méh tulajdonosok) számára lehet veszélyes.
Dorset Naga
2018. július 14. 12:29
Valahol olvastam, hogy a csávázott vetőmag az oka.
a hun
2018. július 13. 19:20
Az Agrárminisztérium, majd ha végzett a méhpusztulás oknyomozásával, jól tenné, ha annak is utána nézne-kinek jó az, hogy a magyar méz hordókban kerül a nyugati piacra, ott kínai szarral hígítják, majd h a t s z o r o s (!) áron terítik egy kilós/fél kilós kiszerelésben...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!