Staudt Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy több mint egyéves csúszásban tárgyalják az OBH beszámolóit, így az ülésen az aktuális ügyekre nem is tudtak reagálni. Közölte: ezért törvénymódosításban kezdeményezi, hogy az OBH mindenkori elnöke január 31-ig nyújtsa be az előző évre vonatkozó beszámolóját, hogy az Országgyűlés és a parlament igazságügyi bizottsága is friss ügyeket tudjon tárgyalni. Bízik abban, hogy a Fidesz-KDNP frakció is támogatja majd ezt a javaslatot.
A Jobbik anyagi helyzetére vonatkozó kérdésre válaszolva Staudt Gábor elmondta: a párt országgyűlési és önkormányzati képviselői jelenleg is nettó fizetésük 10 százalékát adják át a pártnak. „Ehhez nem kellett egy anyagi probléma, hogy megtegyük” – fogalmazott a képviselő, aki szerint akkor is túl fognak élni, ha egy kormányzat alkotmányellenes eszközökkel lép fel velük szemben.
Arra a felvetésre, hogy a Fidesz és a Jobbik pártalapítványa is majdnem háromszor annyit kapna jövőre egy törvénymódosító javaslat értelmében, Staudt Gábor azt mondta: ha így lesz, a Jobbik a legjobban és a leghatékonyabban fogja befektetni ezt a pénzt. A Jobbik most rossz helyzetben van, minden forintnak örülünk – tette hozzá.