Nem esett messze az alma a fájától: Orbán Viktor és édesanyja ugyanazt vallja ebben a témában (VIDEÓ)

„Egyetlen lélekről sem mondhatunk le, mert minden magyar felelős minden magyarért” – fogalmazott a miniszterelnök.

Nyílt sisakkal kell harcolni Soros Györggyel és az ő „hadseregével” szemben – fejtette ki Orbán Viktor.
Népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy a spekulánsok, mint amilyen Soros György is, sok pénzt kereshessenek a kontinens "tönkretételével" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
A kormányfő közölte: nyílt sisakkal kell harcolni Soros Györggyel és az ő "hadseregével" szemben, ki kell mondani, ők bevándorlást akarnak, az ideológiai motivációjuk pedig egy multikulturális Európa, nem szeretik ugyanis a keresztény Európa hagyományait, és azt gondolják, ha összekevernek bennünket egy más néppel, akkor Európa élhetőbb lesz.
Azonban "mi nem akarunk összekeveredni másokkal" - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette, ezekről a kérdésekről, az értékek összeütközéséről szól majd a jövőre esedékes európai parlamenti választás is.
(MTI)