Búcsúzom a Jobbiktól

2018. június 08. 16:01

A párt szakad, de a világnézetünk marad.

2018. június 08. 16:01
Novák Előd

„»Vagyok, aki voltam, és leszek, aki vagyok« – fájó döntés, de becsületbeli ügynek tekintem immár, messze nem csak Dúró Dórával és Toroczkai Lászlóval való szolidaritásom miatt, hogy kilépjek a Jobbikból.

A párt első alapszervezetének alapító tagjaként búcsúzom a Jobbiktól, de nem búcsúzom a bajtársaktól, hiszen utunkat folytatjuk az Alapító Nyilatkozatunk által kijelöltek szerint, immár nem Pongrátz Gergellyel, hanem öccsével, a Sztálin-szobor ledöntésében lángvágóval közreműködő Pongrátz Andrással. Kiléptem tehát, pedig nem én változtam, hanem a pártom, immár menthetetlenül, amihez nem asszisztálhatunk tovább. A párt szakad, de a világnézetünk marad.

A közösség lelkét el lehetett venni, de egyénenként megőrizhettük azt, s most összekapaszkodva folytathatjuk küzdelmünket. Igaz ugyanakkor, hogy a túltolt néppártosodás oda vezetett, hogy még a tagjaink körében is voltak sokan, többen büszkén jegyzőkönyvbe is mondták taggyűléseken, hogy az MSZP-re, a DK-ra vagy az LMP-re szavaztak lakóhelytől függően, hivatkozva Vona Gáborra, aki szerint a legesélyesebb ellenzéki pártra kell szavazni… Súlyos identitásvesztés alakult tehát ki a Jobbikban, és színtelen, szagtalan, íztelen pártnak amúgy sincs jövője. Nekünk viszont küldetésünk van.

Ásotthalomra várunk június 23-ára minden bajtársat, akinél most vagy már korábban betelt a pohár. Aki akar, velünk tart! Szebb jövőt!

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2018. június 10. 11:46
Előd-ke! Megértem, hogy nehezebb a határra járni, mint a parlamentben ellődörögni, de ideje lenne megvigasztalódnod: parlamenten kívül is van élet. Dóri pedig egzisztenciálisan sem teheti meg, hogy a szituáció-szülte kényszerhelyzethez ne fabrikáljon némi ideológiát.
2018. június 10. 11:39
Előd-ke!
néhai Ch.Pilot
2018. június 09. 13:51
"Ásotthalomra várunk június 23-ára minden bajtársat, akinél most vagy már korábban betelt a pohár." 1. Akiknél "már korábban betelt a pohár" a hozzád nem fog elmenni. Mert az miattad is volt. Csak mondom. 2. MOST becsületbeli ügyként jellemezni a kilépésedet - barokkos túlzás.
Akitlosz
2018. június 09. 02:13
"sokan, többen büszkén jegyzőkönyvbe is mondták taggyűléseken, hogy az MSZP-re, a DK-ra vagy az LMP-re szavaztak lakóhelytől függően, hivatkozva Vona Gáborra, aki szerint a legesélyesebb ellenzéki pártra kell szavazni" Akik meg nem mondták el, mert nem jártan olyan taggyűlésekre ők meg a Fideszre szavaztak, mert már az is jobban képviselte a Jobbik korábbi nézeteit, amikért ugye sokan beléptek a pártba, és még többen rá szavaztak, mint maga a Jobbik. A "Csak a nemzetet" lecserélni "kormányváltást mostra"? Ennyit a vörösök is tudnak és ők sem mennek vele semmire. A Fideszt nem ütni kell a leváltásához, hogy mindent rosszul csinál, hanem még jobban csinálni nála. Mitől nem esik le még mindig az ellenzéki politikusoknak, hogy arra a bal oldali vörös politikára amit az összes ellenzéki párt követ a szavazók többsége már régen nem vevő? Hogy a vörösöknek nem esik le az egy dolog, ők ilyenek, de hogy a Jobbik is inkább beállt közéjük, átállt balra, ahelyett, hogy jobb oldali ellenzékként a Fideszénél jobb, tehát nem bal politikát követett volna az egészen elképesztő. Ezzel kormánypárti szavazókat nem lehet szerezni, a vörös szavazók meg úgysem szavaznak a Jobbikra, ha pedig valamiért mégis úgy lenne, az akkor is csak a második helyhez elegendő. Az ezüst érem egyébként nagyon szép eredmény. Mégsem képesek sokan díjazni. https://a.scpr.org/i/beaf4c88050a80a92272c98b90f9bd8b/45071-full.jpg https://i.dailymail.co.uk/i/pix/2012/08/08/article-2185554-146D58A9000005DC-894_306x423.jpg https://i.dailymail.co.uk/i/pix/2012/08/08/article-2185554-1448DDDB000005DC-951_634x488.jpg https://www1.pictures.zimbio.com/gi/Yihan+Wang+Olympics+Day+8+Badminton+nDa8e80fyO3l.jpg https://mediad.publicbroadcasting.net/p/shared/npr/styles/x_large/nprshared/201312/157881261.jpg https://i.dailymail.co.uk/i/pix/2012/08/08/article-2185554-145ECBE4000005DC-815_306x423.jpg https://www.slate.com/content/dam/slate/articles/sports/fivering_circus/2014/02/140221_RING_hockeymen.jpg.CROP.promo-mediumlarge.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!