Csökken a dizájnerdrogok fogyasztása Magyarországon

2018. június 26. 08:52

Kevesebben használnak dizájnerdrogokat hazánkban – közölte az ORFK.

2018. június 26. 08:52

Elkezdett csökkenni a dizájnerdrogok fogyasztása Magyarországon – mondta Csákó Ibolya rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Osztályának kiemelt főreferense kedden az M1 aktuális csatornán.

A drogellenes világnap apropóján meghívott főreferens elmondta, felmérések szerint a fiatalok többsége először a cannabist próbálja ki, azt követi a herbál, majd megjelennek a különböző gyógyszerek. A veszélyes gyógyszerfogyasztás nemcsak a fiatalok körében, de az egész társadalomban jelen van – tette hozzá.

Németh Ágnes rendőr ezredes, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője a műsorban elmondta, a megelőzés szempontjából fontos, hogy a szülők jó viszonyt alakítsanak ki gyerekükkel, ami kiterjed arra is, hogy szabadon beszélnek egymással. Ha azt látják, hogy a gyermek viselkedése megváltozik, zárkózottá válik, akkor érdemes vele elbeszélgetni vagy szakember segítségét kérni. A gyermekek általában a családban bekövetkező valamilyen krízis után fordulnak kábítószerhez – mondta.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bölcs Ész
2018. június 26. 09:30
A lényeg, hogy a 444 szerkesztőségében nem csökken a fogyasztása. Továbbra is akkora emeletes baromságokat írnak, amire tiszta elméjű ember nem képes.
fakutya Bobber
2018. június 26. 09:13
Néhány jól irányzott akasztással meg lehetne oldani a drogproblémát.
fakutya Bobber
2018. június 26. 09:13
"A veszélyes gyógyszerfogyasztás nemcsak a fiatalok körében, de az egész társadalomban jelen van " Mondjuk be kéne fejezni a rivotril ingyen osztogatását az alkoholista hajléktalanok közt, de jó néhány családirtás is történt már miatta.
pemete jakab
2018. június 26. 09:03
"Elkezdett csökkenni a dizájnerdrogok fogyasztása Magyarországon" Lehet, hogy nincs rá pénzük. Úgyhogy mérni kellene a szipuzók számát is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!