Tudást átadó multikat kell beruházásra bírni – Beata Javorcik a Mandinernek

Lengyelként hogyan lett önből elismert közgazdász, miként jutott ki annak idején a Yale Egyetemre?

A nyolcvanas évek végén Lengyelország még szocialista állam volt. A nagyapám egy nagy, állami tulajdonú, kozmetikumokat gyártó céget vezetett. Már nyugdíjas volt, amikor én végeztem az általános iskolában. Mivel jó voltam a nyelvekben, azt gondolta, nemzetközi kereskedelmet kellene tanulnom. Nyilván arra gondolt, hogy majd a külügyminisztériumban vagy a kereskedelmi minisztériumban fogok dolgozni, és export–import szerződéseket fogok nyélbe ütni a nagyvilágban. Persze a KGST-államok számára. Azt még hozzátenném, hogy nagypapám nem volt a kommunista párt tagja.

Ezek szerint a közgazdaságtanon belüli szakterületét is a nagyapja választotta?

Bizonyos értelemben igen. 1988-ban cserediák lettem. Az akkori krakkói polgármester hozzájárult, hogy Krakkó ésa  New York állambeli Rochester testvérvárosok legyenek. Ennek révén indult egy program, aminek a keretében az Egyesült Államokban tanulhattam. Az egyetemen informatikát és közgazdaságtant kezdtem hallgatni, aztán rájöttem, hogy az informatikát nem nekem találták ki, és közgazdászként végeztem. Akkoriban Lengyelországban nehéz volt meggyőzni bárkit is arról, hogy a négyéves amerikai mesterdiploma valódi egyetemi képzésnek felel meg, így kénytelen voltam továbbtanulni. Nem lett volna pénzem egy MBA-képzésre, ezért doktori iskolába mentem. Ekkor eszembe jutott nagyapám ötlete, hogy nemzetközi kereskedelemmel foglalkozzam, így lettem kereskedelmi közgazdász. Végül a Yale Egyetemen doktoráltam. A kilencvenes évek elejére már nagyban folytak a változások. Elvégeztem egy képzést a Világbanknál, majd ott dolgoztam nyolc éven keresztül, utána kerültem Oxfordba.

Az életrajzából kiderül, hogy a '90-es évek elején rövid ideig a Szabad Európa Rádiónál is dolgozott. Mesélne erről?

Akkoriban még létezett a Szabad Európa Rádió, de már kevésbé volt népszerű. A rendszerváltás után én egy gyakornoki programban vettem részt, aminek nem sok köze volt az újságíráshoz. Mivel tanultam számítástechnikát, a varsói iroda számítógépes rendszerének kialakításában vettem részt, emellett segítettem megtanítani az alkalmazottakat a gépek használatára.

Akkoriban ez még nem volt magától értetődő.

Ön az úgynevezett direkt külföldi beruházásokkal (Foreign Direct Investment) foglalkozik. Mit jelent pontosan a közgazdaságtanban ez a kifejezés?

Azt jelenti, hogy egy külföldi cég részesedést vásárol egy másik országban egy vállalatban. Ez a határokon átívelő aspektus. A beruházás azzal a céllal jön létre, hogy hosszú távon vegyen részt a befektető cég vezetésében, irányításában. Három fontos eleme van tehát a fogalomnak: először is a határokon átívelő beruházás, másodszor a hosszú távú szándék, és végül, hogy jelentős, a vállalat irányításához szükséges tulajdoni hányadot szereznek.

A külföldi beruházásokkal kapcsolatban két előnyt szoktak említeni. Az egyik, hogy az ilyen beruházásokból komoly adóbevétel származhat, a másik pedig, hogy a külföldi beruházók munkahelyeket teremtenek. Más előnyöket is tudna említeni?

Szerintem a kulcsfontosságú előny a tudásátadás. Erről gyakran elfeledkeznek az emberek. Egy gazdasági miniszter számára, aki ezeknek a beruházásoknak az útját egyengette, nyilván az a fontos, hogy szerepeljen egy fényképen a beruházás átadásakor. A tudást nem lehet lefényképezni, így az sokszor nem annyira egyértelmű számunkra, pedig azt hiszem, a tudásátadás a legfontosabb előnye ezeknek a beruházásoknak.

2002-ben például 700 multinacionális vállalat költötte el a világ kutatási és fejlesztési pénzeinek a felét. Az üzleti szegmensben pedig a kutatási és fejlesztési kiadásoknak a kétharmadát ezek a vállalatok állták. Ezek elképesztő számok. Ha összehasonlítjuk egyes multinacionális vállalatoknak a költségvetését bizonyos országok költségvetésével, azt látjuk, hogy vannak vállalatok, amelyek többet költenek, mint Svájc vagy Belgium. Ha tehát egy ország nem része a technológiai, gazdasági fejlődés fő sodrának, és szeretne fejlődni ezen a téren, a külföldi beruházások bátorítása az egyik legjobb dolog, amit tehet. Rendkívül fontos a menedzsment és a marketing területén átadott tudás is. Egyre többet foglalkoznak a szervezetirányítás minőségének a vizsgálatával a közgazdaságtanban. Azt látjuk, hogy a nyugati multinacionális cégek leányvállalatait sokszor jobban irányítják, mint a helyi cégeket. A külföldi beruházás így nemcsak a befektetett tőke, hanem a vállalatirányítás hatékonysága szempontjából is fontos. Nem a befektetett pénz, hanem a befektetett és átadott tudás révén teljesítenek jobban a külföldi hátterű vállalatok.

A multinacionális cégek kapcsán is beszélnek az úgynevezett átterjedésről (spillover). Elmondaná, mit értünk ez alatt ebben az összefüggésben?

Az átterjedésről akkor beszélünk, ha valaki más gazdagodik a multinacionális cég jelenléte által anélkül, hogy ez a multi gyarapodásához közvetlenül hozzájárulna. Ha például egy cég üzemet hoz létre Magyarországon, az még nem átterjedés, mert azzal ő is keres. De lehet olyan eset is, amikor más magyar vállalatok vagy magyar dolgozók is gyarapodnak a cég jelenléte következtében. Ezt nevezzük átterjedésnek.

Mit jelent a vertikális és a horizontális átterjedés? Mi a különbség közöttük?

Amikor egy nagyvállalat, például a Walmart Mexikóban valósít meg beruházást és elkezdi használni a fejlett informatikai rendszerét, majd a helyi vállalatok lemásolják, átveszik ezeket a technikákat, ezt horizontális átterjedésnek nevezzük. Mindez ugyanazon a szektoron belül történik. A vertikális átterjedés szektorok között átívelő jelenség. Például egy német autógyár Csehországban hoz létre üzemet, és cseh vállalatokat bíz meg az alkatrészgyártással, az üzem alkatrész-ellátásával. Ehhez a német beruházó segíteni fogja a cseh vállalatokat saját minőség-ellenőrzési rendszerük fejlesztésében. Ez jó e helyi beszállítóknak, mert a megemelkedett kereslet révén nő a termelésük és a bevételük. Ilyenkor tudásátterjedés is történik, hiszen

Hogyan és milyen vállalatokat érdemes megpróbálni befektetésre bírni?

Ha szeretnénk maximalizálni a külföldi direkt beruházások előnyeit, akkor olyan multinacionális cégeket érdemes az országba csábítani, amelyeknek a tevékenysége átterjedést eredményez. Feltehetőleg vertikális átterjedésről beszélhetünk majd elsősorban, hiszen a multinacionális vállalatnak nem érdeke, hogy a helyi versenytársaknak átadja a tudását, a beszállítóit viszont segíteni szeretné. Ha tehát azt gondoljuk, hogy átterjedésről lehet szó, akkor olyan multinacionális cégeket érdemes támogatni, amelyek helyi beszállítóktól is fognak tudni vásárolni az országban.

Milyen hátrányai lehetnek a direkt külföldi beruházásoknak?

Végig kell gondolni, milyen módon működnek a multinacionális vállalatok. A Walmart a kilencvenes években jelent meg Mexikóban, és nagyjából egy évtized alatt átvette a piac felét. Ez önmagában még nem jelent problémát, de azért tudott olyan gyorsan terjeszkedni, mert megvesztegette a helyi hatóságokat, vagy mert Mexikóváros mellett egy értékes régészeti lelőhelyen szerzett építési engedélyt. Ezek például egyértelműen negatív hatások.  

Mennyire általános ez a magatartás?

Nagyon egyszerű a képlet: ha egy országban vissza lehet élni a körülményekkel, akkor a multinacionális vállalatok ezt meg fogják tenni. Az egyik volt szocialista országban például egy nemzetközi cégre bízták a vezetékes telefonrendszer kiépítését. A vállalat ezután monopolhelyzetbe került, majd elkezdett ezzel visszaélni. De mindezt a fogadó ország tette lehetővé számukra.

Szabályozás kérdése akkor az egész?

Úgy látom, a külföldi direkt beruházások bátorítása nem jelent felmentést a fogadó államok számára a megfelelő szabályozás kialakítása alól. Ha valakinek monopolisztikus hatalmat adunk, akkor előbb-utóbb visszaél vele, és kihasználja azt.

Magyarország sok külföldi beruházást igyekszik elnyerni. Ennek kapcsán azt szokták említeni, hogy vállalatbarát környezetet kell kialakítani az országban. Hazánkban viszonylag olcsó a meglehetősen képzett munkaerő, emellett előnyös adózási környezetet próbálnak teremteni a vállalatoknak. Milyen más módokon lehet bátorítani az ilyen beruházásokat?

Az első a politikai stabilitás. Ha egy országban a külvilág számára instabilnak tűnik a politikai helyzet, az nem tesz jót az üzletnek sem. A vállalatok előrelátható, megjósolható szabályozást szeretnének. Azt szeretnék, ha az adózási feltételek nem változnának meg évről évre. Ha jól tudom, néhány évvel ezelőtt Magyarország különleges adót vezetett be a bankok és a multinacionális vállalatok számára, ami meglepetésként érte őket. Az ilyen váratlan lépések gátolhatják a külföldi beruházásokat. Természetesen nagyon fontos a megfelelő infrastruktúra és a korrupció alacsony szintje. Ezek általános elvárások.

Mi a helyzet akkor, ha egy országnak rossz a nemzetközi megítélése, vagy a médiában róla kialakult kép torz? A vállalatok más forrásokból is tájékozódnak, vagy az általános képre hagyatkoznak? Mekkora hátrányt jelenthet ez és hogyan lehet orvosolni a problémát?

Ez részben számít. De egy multi igen sok szempont, hosszú lista alapján dönti el, hol ruházzon be. Bizonyos esetekben nagyon fontos a lokáció, hogy a beruházás minél közelebb legyen a központhoz.  De vannak olyan termékek, amelyeknél ez kevésbé fontos. Van, hogy a helyi piacra szeretnének betörni, vagy előfordul, hogy inkább kivinnék a termékeket az országból. Sok eset elképzelhető. Egy olyan általános esetben, amikor a vállalat Európában szeretne terjeszkedni és mindegy a számára, hogy Európában hol ruház be, hosszú listával kezd, amit aztán leszűkítenek mondjuk négy vagy öt országra. A szűkítéskor számítanak az általános információk. Sok olyan kelet-európai ország van, ahol képzett munkaerőt lehet találni. Ezért, ha mondjuk Magyarország a negatív publicitás miatt nem kívánatos beruházási helyszínnek tűnik,

Tipikusan egy nagyjából tíz országot tartalmazó listával indítanak, és alapvető információkat szereznek be a szabadkereskedelmi egyezményekről, az engedélyek kiadásának folyamatáról, és így tovább. Az általános kép alapján kapott szűkebb listát vizsgálják csak meg alaposan. Nem utaznak el tíz országba, hogy mindent tüzetesen megvizsgáljanak.

Tehát akár újságcikkek is befolyásolhatják ezeket a beruházásokat?

Igen, ahogy pozitív értelemben a promóció hatásos lehet, úgy a rossz hírek is meghatározók lehetnek. Húsz éve, amikor a balkáni háború zajlott, sok amerikai beruházó nem akart Kelet-Európába jönni. Nem érzékelték, hogy Lengyelország például meglehetősen messze van a háborús területektől. A térképet sem nézték meg. A befektetők sokszor nem elég alaposan mérlegelnek, mivel rengeteg lehetőségük van. Ha rossz híreket hallanak, egyszerűen kirostálnak egy országot.

Az agyelszívás (brain drain) napjaink súlyos problémája, amiről sokat beszélnek. Érdekes módon azok, akik emiatt panaszkodnak, sokszor a multinacionális vállalatok beruházásait is ellenzik. Nincs itt ellentmondás? A multinacionális vállalatok munkahelyek teremtésével gátolhatják az agyelszívást, nem?

Természetesen, itt teljes ellentmondás van. Ez a két érv teljesen inkonzisztens.

Egyik cikkében az agyelszívás és a migráció meglepő pozitív hatásairól is ír, miszerint az elvándorolt állampolgárok később sokszor beruházásokat visznek hazájukba. Beszélne erről a jelenségről?

Cikket írtunk egy az Egyesült Államokban tapasztalható jelenségről. Azt figyeltük meg, hogy a bevándorlók jelenléte stimulálhatja az amerikai beruházásokat a bevándorlók anyaországaiban. A bevándorlók sokat tudnak a hazájukról, és segítenek a cégeknek, hogy befektessenek. Bizonyos esetekben közösségi szintén vannak jelen egy-egy régióban a bevándorlók. Például adott egy indiai közösség egy városban. Azok a cégek, amelyek ezen a területen tevékenykednek, nekik köszönhetően könnyebben tudnak indiai beruházásokat létesíteni, hiszen van tudásuk és kapcsolati tőkéjük. Az előbb említettem a tudás áramlását. Mint ahogy a direkt külföldi beruházás a tudás átadásának egy módja,

A lengyel vendégmunkások, akik Angliába jönnek, behozzák a Lengyelországról való tudásukat az Egyesült Királyságba, és amikor visszatérnek, új tudást visznek magukkal Közép-Európába.

Magyarországon élénk vitát váltott ki Thomas Piketty egyik blogbejegyzése (a Mandiner szemléje itt olvasható), amelyben arról írt, hogy a nyugati államok a nagyvállalatokon keresztül több pénzt visznek ki Kelet-Európából, mint amennyi az európai támogatásokból befolyik. Azt állította, hogy a Nyugatnak jobban megéri az együttműködés. Mi erről a véleménye?

Nem olvastam ezt az írást, így nem tudom, pontosan mit mondott. Ez nagyon összetett és nehezen értékelhető kérdés. Ha egy külföldi vállalat Kelet-Európába jön, munkahelyeket teremt. Ezek általában jól fizető állások, jobban fizetnek, mint a helyi cégek. Azután lehetnek előnyök a költségek terén is. Ha a vállalat a helyi piacra is gyártja termékeit,  jó minőségű árukat valamivel olcsóbban tud piacra dobni az adott országban. Ez előnyös a fogyasztóknak.

Másfelől viszont a direkt külföldi beruházások  ̶  éppúgy, mint a nemzetközi kereskedelem is  ̶  győzteseket és veszteseket kreálnak. Mondjuk, ha a Samsung Magyarországon televíziókat gyárt és ad el, akkor lehet, hogy miatta egy magyar vállalat kiszorul piacról. A dolgozóknak így új munka után kell nézniük. Az ország szempontjából nézve a termelékenység szokott növekedni, mivel a multinacionális cégek fejlett technológiával és profin dolgoznak. A jól fizető állások következtében a személyi jövedelmek is növekednek. Ugyanakkor lehetnek olyanok, akiknek új munkát kell keresniük, adott esetben el kell költözniük addigi lakhelyükről. Ők természetesen nem fognak örülni a változásnak. Azután ott van a nyereség és az adók kérdése.

A leggyakoribb kritikák egyike, hogy a nemzetközi vállalatok kiviszik a profitjukat az az országból. Ez is összetett kérdés, háromféleképpen lehet róla gondolkozni. A cégek adómenedzsmentjének szokás nevezni, hogy a cégeknek lehetőségük van adójuk csökkentésére azáltal, hogy megváltoztatják az adózás helyét. Ha van ilyen lehetőség, élnek is vele:. ha Írországban szinte nulla a társasági adó, oda fognak menni, és ezzel minimalizálják az adófizetésüket. Más esetekben élhetnek az ún. „transfer pricinggal”,  ami  már az adóelkerülés határesete.  Azután az is kérdés, kié a profit, kinek a tulajdona?  Ha a General Electric nyereséget termel Magyarországon, lehet, hogy kiviszik a hasznukat az amerikai központba, ugyanakkor a magyar állampolgárok részvényesei lehetnek a General Electricnek, és így részesülhetnek ebből a nyereségből. Ezért kérdés, hogy mennyire releváns  az, ha a GE kiviszi az országból a nyereséget. Másfelől, ha  egy orosz oligarcha az orosz gyárának nyereségét Londonba viszi, akkor a nyereség Oroszországban termelődik, orosz nyereség, de elkölteni már külföldön költik el. 

Kelet-Európa tehát már nemcsak célországa a direkt külföldi beruházásoknak, hanem innen is indulnak befektetések külföldre.

Egy nyugati cég nézőpontjából a kelet-európai országok, mint hazánk vagy Lengyelország, milyen kategóriába tartoznak? Fejlett vagy fejlődő országnak számítunk? Hogyan látják a nyugati befektetők most a régiónkat?

Néhány éve „feltörekvő piacnak” hívták volna ezt a régiót. Most talán azt lehetne mondani, hogy mi vagyunk az új, szegényebb EU-országok. Ez azt jelenti, hogy kereskedelmi szempontból szabadok vagyunk  ̶  ami előny  ̶ , kielégítő mértékű politikai stabilitás van nálunk, de valamiért szegényebbek vagyunk. A nyugatiak szemében például nem nagyon különbözünk Németország keleti részétől.

A kelet-európai országokról sokszor úgy beszélnek, mintha teljesen hasonlóak lennének. A gazdaságukat és a fejlődésüket egymáshoz hasonlítják. Mennyire állják meg a helyüket ezek az összehasonlítások?

Úgy hiszem, ezek az összehasonlítások elég megalapozottak a hasonló múltunk miatt. A földrajzi elhelyezkedésünk is hasonlít, ami sokat számít a fejlődés szempontjából. Lengyelországgal persze  nehéz összehasonlítani Magyarországot, mert Lengyelország sokkal nagyobb, de Csehországnak, Szlovákiának és Magyarországnak az összehasonlítása elég megalapozott.

Szinte minden kelet-európai országról írt tanulmányokat. Vannak szakcikkei a cseh, a román, a szlovák gazdaságról. Magyarországról viszont nem írt. Van ennek valami különleges oka? Megsértve kellene érezzük magunkat?

Nem, semmiképpen! Ez véletlenül alakult így. Éltem is egy évet Budapesten, amikor a CEU-n dolgoztam.