Újra szabadlábon Zuschlag János

2018. május 31. 08:48

A volt MSZP-s politikus még tavaly ősszel keveredett adatlopási botrányba: kamupártokkal akart költségvetési támogatást kicsalni, de lebukott.

2018. május 31. 08:48

Szabadon engedték Zuschlag Jánost, melyet maga a volt MSZP-s képviselő erősített meg telefonon a 24.hu-nak.

Az expolitikus ellen korábban még hat társával együtt bűnszövetségben elkövetett tiltott adatszerzés vádjával nyomozott a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága. A gyanú szerint Zuschlag és társai tavaly ősszel egy pénzügyi tanácsadó cég adatbázisából szereztek meg adatokat, melyeket arra használtak volna, hogy kamupártjaikhoz gyűjtsenek aláírásokat az országgyűlési választások előtt. Céljuk a pártoknak adható költségvetési támogatás megszerzése lehetett.

Zuschlagék call centeres alkalmazottak adataival próbálták feltölteni a hiányzó űrlapokat, az adóhatóság ugyanakkor nem hagyta szó nélkül a dolgot.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség kérésére az adatlopási botrányba keveredett Zuschlag előzetes letartóztatását még februárban három hónappal hosszabbították meg – ez a három hónap járt le most. Azt azonban nem tudni, hogyan áll az ellene folytatott eljárás.

A 444 elmondja: a 2014-es választások idején is gyanúba keveredett a volt szocialista politikus: akkor az Új Dimenzió Párt és az Új Magyarország Párt mögött állt, ugyanakkor tavaly a bíróság megállapította: ezen ügyekben Zuschlag nem bűnös.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lardy
2018. május 31. 15:22
Azért az kétségtelen, hogy vannak húzónevek a libernyákoknál: Tocsik, Fletó, Libás, Zuschlag... valakit kihagytam? :)
21 gramm
2018. május 31. 13:03
Ez az ürge már menthetetlen.
Georgios Kyriacos Panayiotou
2018. május 31. 10:56
Most majd mind az xmillió embert behívják,akik ugyanezt csinálták? :DD Úgyis csak az kaphatott lóvét,akit a Főnök,meg a Soros jóváhagyott...
Tiszafa
2018. május 31. 10:25
Zuschit az MSZP élére!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!