Orbán: A közös jövő is összeköti a magyar és lengyel népet

2018. május 14. 15:19

Erős Európát és erős Közép-Európát akarnak a lengyelek és a magyarok is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Varsóban.

2018. május 14. 15:19

A múlt mellett a közös jövő is összeköti a magyar és a lengyel népet, nemcsak a kipróbált, ezeréves barátság köti össze őket, hanem a közös elgondolás is a jövőről – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Varsóban, ahol első hivatalos látogatását tette múlt heti eskütételét követően.

A kormányfő lengyel kollégájával, Mateusz Morawieckivel folytatott megbeszélése után, közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: mindketten erős Európát akarnak, részt akarnak venni az Európát javító, felerősítő reformokban, vitákban, és békés fejlődést akarnak. Továbbá erős Közép-Európát akarnak, mert meggyőződésük, hogy ez szolgálja az érdekeiket és egybevág az EU fő céljával, hogy erős régiókból álljon az erős kontinens, és egy erős Közép-Európa sokat adhat az európai kontinens erejéhez – vélekedett.

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta: a legnagyobb politikai ügy ma Európában a bevándorlás és a migráció. Azt a parlamentet, amely ma Brüsszelben ülésezik, az európai emberek még a migránskrízis előtt választottak – mutatott rá.

Úgy vélte, egy év múlva választás lesz, és most már mindenki ismeri a kérdés súlyát, így felvetődik, hogy nem volna-e demokratikusabb megvárni a választást, hogy az újonnan megválasztott parlament zárja le a kérdést. A demokrácia elvét tiszteletben kell tartani – jelentette ki.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pál Pusztai
2018. május 14. 22:55
Sose értettem ezt a nagy Lengyel Magyar barát mítoszt. Egyrészről volt kölcsönös kapcsolat mert ha egy magyar főúr érezte veszélybe a fejét a lengyel határ felé vette az irányt,hogy biztonságba legyen. Ugyan ez volt fordítva is.Persze kölcsönöztünk uralkodót és mi is adtunk a lengyeleknek. Valójában sose volt szoros kapcsolat a két nép között. Más a történelmük és más a problémájuk is. A lengyelek két satupofa közt őrlődnek német, orosz. Félelmük,hogy a két nagyhatalom bármikor megszorongathatja őket. Számukra ez mindent megelőz. Nekünk is meg van a külön keresztünk. Az utódállamok . Egészen más probléma. A mostani nagy barátság nem egyéb mint két kivert kutya egymásba kapaszkodása.
3M..
2018. május 14. 19:46
Sosem tartottam valódi barátunknak a lengyel népet. Beszélhetünk róla majd akkor, ha kivonulnak a megszállt magyar területekről. Ha viszont Orbánnak ennyire szimpatikusak, nyugodtan emigrálhat Lengyelországba a családjával együtt. Szebb Jövőt!
realista
2018. május 14. 17:01
Rajta Viktor, akkor kövessétek a lengyelek példáját! "A lengyel képviselők megszavazták a fizetésük csökkentését"
rajgy
2018. május 14. 16:36
Orbán "meghívólevele" a migránsok felé Szegeden mondatott ki. Ha valamely magyar nőt meggyanusítanak egy "szent" migráns bántásával, akár évekre lecsukhatják. Ezért harcolt vállvetve Orbán ügyésze és a Helsinki Bizottság. https://www.youtube.com/watch?v=hL1-0_Op_SE
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!