Gál József azt mondta: fővárosi képviselőként nem hagyja majd, hogy folytatódjanak a fakivágások Budapesten, valamint, folytatva Csárdi Antal munkáját, célként tűzi ki az albérletpiac szabályozását is. Úgy vélte: Budapest a Fidesz szótárában bűnös városként szerepel, vagy megfeledkezik róla, vagy csak korrupciós beruházásokra és a zöldterületek elsilányítására tartja alkalmasnak.
Hangsúlyozta: ma Budapest nem önálló politikai entitás, hanem „hűbérúri viszonyban” van a Fidesz-kormánnyal és Orbán Viktorral. A városvezetés valódi infrastruktúra-fejlesztés, az albérletpiac szabályozása és a zöldfelületetek megóvása helyett politikai küzdelmek csataterévé teszi Budapestet - fogalmazott.
Csárdi Antal arra a kérdésre, hogy az LMP tervezi-e, hogy a miniszterelnök megválasztásához hasonlóan más parlamenti üléseken sem vesz részt, Csárdi Antal azt mondta: az LMP az Országgyűlés munkájában eddig is és ezután is részt vesz. Hozzátette: a miniszterelnök megválasztásának módja azonban nem szólt másról, minthogy a Fidesz saját magának rendezett egy ceremóniát, hiszen az ellenzék nem reagálhatott Orbán Viktor felszólalására.