Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezetője hangsúlyozta: a Budapesti Nyári Fesztivál egyik legfőbb helyszíne, a minden eddiginél több ingyenes programot kínáló Margitszigeti Szabadtéri Színpad idén 80 éves lesz. A színpad kikötőjében egy uszályt is látogathatnak a budapestiek, amelyen a Bonny&Clyde című musical kulisszatitkaiba pillanthatnak be.
Augusztus 31. és szeptember 2. között harmadik alkalommal várja a közönséget a Dunapest összművészeti fesztivál, amelynek a folyó teljes fővárosi szakaszát lefedő helyszínein több mint 100 fellépő mutatja be, mit jelent számára a Duna. A kulturális, irodalmi és gasztronómiai programok mellett urbanisztikai programok, építészeti konferencia és tematikus séták is lesznek – mondta el Sápi Zsófia projektmenedzser.
Második alkalommal rendezik meg szeptember 1-jén a Duna-átúszást a Budapest Urban Games városi sportok fesztiválja keretében. A nagy érdeklődésre tekintettel az átúszásra idén már ötszázan jelentkezhetnek, emellett a Citadellán futás, a Klauzál téren pedig grundfocibajnokság és streetball is várja a közönséget szeptember első szombatján – emelte ki Sticzay Péter szervező.