Werner J. Patzelt, a drezdai műszaki egyetem politológus professzora azt mondta, Németországban ugyan nincs akkora jelentősége az EP-választásoknak, mint a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásnak, de az emberek ilyenkor is jelzik pártpreferenciáikat. Összeurópai szempontból nagy a bizonytalanság, és nem lehet megjósolni az eredményt – tette hozzá.
Joachim Klose, a Konrad Adenauer Alapítvány szászországi képviseletének vezetője arról beszélt, hogy az Európai Unió tagországainak kölcsönösen szükségük van egymásra, együtt kell cselekedniük, és közösen kell alakítaniuk Európát, a kereszténydemokrata pártoknak pedig különösen nagy a felelősségük ebben a munkában.
Merkel eltávolodott a németektől
Gulyás Gergely a német belpolitikai helyzetről úgy vélekedett, hogy az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) az utóbbi időben sok mindent feladott a hagyományos keresztyén-konzervatív politikából, balról vett át elemeket, ezzel pedig szavazókat vesztett.
Meglátása szerint elemzői szempontból azt lehetne mondani, hogy a német politika bizonyos értelemben eltávolodott a polgáraitól a politikai korrektség miatt. Ezt a németek elfogadták mindaddig, amíg kiemelkedőek voltak a gazdasági sikerek. A migráció megjelenésével azonban már a mindennapjaikról, a biztonságukról, a jóllétükről volt szó, így már nem fogadták el a korábbi politikát, ez is hozzájárult a szélsőjobboldal megerősödéséhez Németországban – mondta a miniszterjelölt.