Molnárék már ezen az első tárgyaláson világossá tették, hogy nagyon nehéz lesz velük visszalépésekről beszélni, mert egyben kell tartaniuk a pártjukat, ezért elsősorban a DK-val akarnak megegyezni, és távozáskor megjegyezték, hogy az Együttnek, illetve a Párbeszédnek legfeljebb 1-2 választókerületben tudnak csak visszalépni.
Már ebből lehetett látni, hogy érdemi megállapodás és széleskörű koordináció helyett egy zsarolós, kisstílű játékra lehet számítani.
Végül novemberben Karácsony Gergely közölte, hogy megkereste őt az MSZP, amitől ő és a Párbeszéd nem zárkózott el, sőt vele üzentek, hogy az Együtt is menjen közös listára a szocikkal. Persze Gergő azt tudta, hogy egy 2016-os küldöttgyűlési határozatunk szerint nem tudunk az MSZP-vel közös listára menni, sőt, éppen a megújulás jegyében dolgoztunk vele együtt az Új Pólus összehozásán. Miután a jóvágású ex-LMP-s beadta az MSZP-nek a derekát, már mindenkinek világos lehetett, hogy semmilyen érdemi koordinációra nem lehet itt számítani, hiszen a szociknak csak az ő arca kellett ebből a csapatból.”