Klasszikus környezetben nagyon is kortárs művészet: az UrbsArt fesztivál keretében a Római Magyar Akadémia fiatal magyar művészeket mutatott be a Tevere-parti barokk palotájában az olasz főváros közönségének. Riportunk Rómából.
„Csak az a nép tud tisztelni más népeket – azok szokásait, hagyományait – amely a sajátját is megbecsüli” – vallotta Illyés Gyula, aki maga jelen volt 1947. január 3-án a Római Magyar Akadémia hivatalos újranyitásán a Palazzo Falconieriben.
Mi történt az épület falai közt az elmúlt közel száz évben? Mit mutattunk meg a magyar kultúrából külföldön? Mit értett meg belőle a közönség? És mindeközben mire gondol a költő? Riportunk a Római Magyar Akadémia UrbsArt fesztiváljáról.
A világ számos nagyvárosában képviselteti magát a magyar kultúra. Nincsen ez másképpen Rómában sem, ahol 1927 óta működik a Római Magyar Akadémia. A Tevere partján fekvő Via Giulián
Az utcán három, Borromini keze nyomát viselő gyönyörű palota áll, köztük a Palazzo Falconieri, ami közel száz éve a római magyarok bázisául szolgál.
A hatalmas, dísztermekkel tarkított épület története az antik időkre nyúlik vissza, mai formáját főképpen egy 1600-as, majd egy 1800-as években végzett átépítésnek köszönheti. Az első nagy renoválást a kor egyik legnagyobb építésze, Francesco Borromini végezte: ekkor bővült az épület három ablaksorral, egy koronázópárkánnyal és számos lenyűgöző stukkóval. Az épület tetején található, méltán híres loggia is ekkor készült. Az azóta is impozáns Palota 1927 óta a magyar állam tulajdonát képezi, így kínálva párját ritkító lehetőséget számos magyar művésznek és tudósnak megismerni az Örök Várost.
„Most is egy kis kávéházban ülök – a kávé olcsó és kitűnő! –, s a lélek halhatatlanságán tűnődőm.”
(Pilinszky Rómában)
Jelenleg a Balassi Intézet részeként működő Akadémia vezetéséért Puskás István felel. Az igazgatóval az UrbsArt fesztivál egy szombati napján az éppen futó projektről kezdünk beszélgetni, a szó azonban hamar a múltra terelődik. Az intézet vezetője kiemeli: bármibe is kezd az ember egy ilyen helyen, nem szabad szem elől tévesztenie, hogy az elmúlt 91 évben milyen magyar képzőművészek, írók, tudósemberek éltek e falak között. Nem felejthetjük el, hogy itt tanult a ’30-as és ’40-es évek színe java, köztük Kodály Zoltán, Szerb Antal, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes és Pilinszky János, ahogyan a Római Iskola néven elhíresült képzőművészeti mozgalomra is – melyben részt vett Aba Novák Vilmos, Kontuly Béla és Molnár C. Pál – emlékeznünk érdemes.
– hangsúlyozza az igazgató.
Az Akadémia falai közt ma is zajlik az élet. Az általunk látogatott UrbsArt fesztivál története például csupán tavalyra nyúlik vissza: ezzel a rendezvénnyel ajándékozta meg a magyar állam az akkor 2770 éves várost (ez a programsorozat címében is visszaköszön; Urbs Róma latin neve). „Egy igazi urbánus, fiatalos, kortárs kultúrát bemutató fesztivált szerettünk volna ajándékul adni a városnak, ami minden mai nagyváros bölcsője, és ahol megszületett a nyugati kultúra” – emlékszik vissza Puskás István.
Mint megtudom, a mai fesztivál a tavalyi rendezvénysorozathoz képest is egy minőségi ugrás: idén 14 országból csaknem 40 művész lép fel mindössze három hétvége alatt. A szombati rendezvényen többek közt Soós Gergely, Tóth Kinga és Szilágyi Rudolf munkásságával is megismerkedhetett a római közönség.
Az előadók pedig valóban
láthattuk a Bakonyt megjelenni krétacsíkok formájában az Akadémia udvarán, később a díszteremben hallhattuk, hogyan szól egy ruhaszárító segítségét is igénybe vevő akusztikus performansz, sötétedés után pedig egy saját ruháit égető előadó műsorával találkozhattunk.
A hazai fellépők mellett – a magyar V4 elnökség jegyében – visegrádi országokból érkező kísérleti zenei koncertre is sor került, míg az Akadémia galériájában Giuseppe Garrera magángyűjteményének konkrét költészetet darabjaival, köztük magyar alkotásokkal ismerkedhettek a látogatók. A kiállításnak hála az olasz közönség a közelmúlt magyar művészetének egy érdekes darabját ismerhette meg olasz és nemzetközi kontextusban. Mindezen idő alatt a magyar látogatók is találkozhattak újdonságokkal: az emeleten például a kortárs olasz irodalomba nyerhettek bepillantást Carlo Bordini és Mariangela Guatteri költők felolvasásának hála.
„Fejtsük meg a költők titkait? Ám fejtsük. Lehetnek köztük hallatlan érdekesek”
(Nemes Nagy Ágnes)
Az eseményen nem árultak zsákbamacskát: már a nyitóperformansz során kiderült, hogy
Erről árulkodott maga a tér is: a Falconieri Palota belső udvarán például – néhány babzsák és fotel között – helyett kapott egy telefonját néző (szelfiző?), hatalmas, rózsaszín szobor is.
Az első magyar performanszban e mellett láthattuk dolgozni Soós Gergelyt, aki a Bakony 3D-s látképét igyekezett krétával felfesteni a Palota udvarának kövére. „Az volt a cél, hogy egy kis Bakony-feelinget hozzak ide és azt gondolom, ez sikerült” – mondja előadásáról a művész. Hozzáteszi: csodálatos volt Rómában fellépni és reméli, hogy az, aki most hallott róla először is gazdagodott valamivel. Ezután saját római élményeiről mesél, valamint arról, hogy ha ilyen lehetősége adódott, igyekszik minél többet kihozni a helyzetből: úgy tervezi, a következő napon egy friss anyagot is rögzítenek a Palota tetején.
Gergely fellépése után az Akadémia emeletén felolvasások és további performanszok kezdődtek. A magyar művészekre koncentrálva – a közönséget némileg sokkoló műsort követően – Tóth Kingával kezdek beszélgetni. Az előadó performansza több elemből épült fel: egy lesötétített teremben vetítéseket láthattunk, melyeket a művész akusztikus elemekkel bővített. „Nem beszélek olaszul, így valami olyat szerettem volna adni a közönségnek, ami áthidalja a nyelvi, kulturális különbségeket. Remélem, nem vágta ki nagyon a biztosítékot” – osztja meg Kinga. Hozzáteszi: ő a maga részéről remekül érezte magát és úgy látta, a közönség is értékelte az előadást.
A Falconieri Palota említése ebből a beszélgetésből sem maradhatott ki: a fellépő kérdés nélkül
„Életemben először vagyok Olaszországban, teljesen lenyűgöz. Igyekeztem is az elmúlt négy nap tapasztalatait beleépíteni az előadásba, főként helyi tárgyak használatával” – mondja, utalva az performanszban szerepet kapó ruhaszárítóra.
A fesztivál kapcsán kiemelte: nagyon hálás az ilyen fellépési lehetőségekért. Egyrészt boldog, hogy egy szakmai szemmel is nívós rendezvényen szerepelhet, másrészt nagyon ígéretesnek és örömtelinek látja az Akadémia innovatív felfogását. „Óriási dolog, hogy egy ilyen tradíciókkal rendelkező intézet a falai közé enged valami ennyire modern, élő dolgot. Fontosnak tartom a hagyományok és a régi értékek, de a nyelv él és ennek a művészetben is meg kell mutatkozni” – állítja. Hozzáteszi: a dadaistákat vagy az avantgárdot is páros lábbal rúgták ki korának hasonló intézményeiből, mégis fennmaradtak. „Hatalmas dolog, hogy most itt lehetek, és hogy nem felolvasni hívtak. Persze, olvasni is tudok, de azt minek?” – teszi fel a kérdést a négykötetes szerző.
„Nem is értem, hogyan élhettem úgy, hogy nem ismertem ezeket az országokat.”
(Szerb Antal olaszországi és dalmáciai útjáról)
Mint azt láthatjuk, a magyar művészeknek a múltban és a jelenben is sokat adott az olasz kultúra. Kíváncsian arra, vajon fordítva hogyan áll a helyzet, a fesztivál olasz vendégeivel kezdek beszélgetni.
„Fantasztikus ami itt történik, egyszerűen hihetetlen, mennyi újfajta dologgal találkoztunk ma” – meséli egy középkorú olasz férfi. Elragadtatottságában a vele lévő hölgy is osztozik: neki is nagyon tetszett, hogy
Mint megtudom, az olasz fellépők révén kerültek ide: az ő munkájukat nagyra tartják, s ez ekkora húzóerővel bírt, hogy az egész fesztiválnak hitelt adott. Kérdés nélkül hozzáteszik: nagyon jó ez az új irányzat, személyükben maximálisan támogató közönségre számíthat az Akadémia.
Az, hogy ez a vélemény mennyire általános a római látogatóközönség körében talán csak néhány év múlva dől el. Láttam néhány jólfésült idős úr és hölgy távozását a formabontó előadások közötti szünetekben, ám a jelenlévő négyszáz emberből még mindig maradtak jócskán olyanok, akikkel beszélgethettem.
A végtelenül pozitív megszólalók után tehát egy másik középkorú nővel elegyedtem szóba. Számára az este volt első alkalom, hogy a Magyar Akadémia programjára látogatott, korábban egy közösségi oldalon találkozott az eseménnyel. Ő is pozitívan nyilatkozott mindenről, amit látott és hallott, kiemelve az előadások különlegességét. Mint mondta, a Japán és Francia követségek programjai mellett ezentúl a Magyar Akadémia eseményeit is figyelemmel kíséri majd.
Átböngészve az Akadémia programfüzetét, lesz mire odafigyelni.
(Fotó: Várhelyi Klára)
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Mozgalmas hónapokon vagyunk túl.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Az olasz miniszterelnök a római Chigi-palotában fogadta magyar kollégáját.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
Aztán hátat fordított és elsétált.
A civil szervezet úgy véli nem igaz, hogy az EU tagállami hatásköröket kíván elvonni Magyarországtól, és ezzel korlátozni kívánja a kormány mozgásterét.
Rodrigo Ballester szerint most dől el, hogy az EU olyan klub lett-e, ahol előírás a liberalizmus, és többé senki sem lehet konzervatív.
