„A történelem jó oldalára” állítaná a Momentumot Fekete-Győr András (VIDEÓ)

„Ennek van itt az ideje, ez a valódi, cselekvő ellenzéki politizálás most a Momentum számára” – jelentette ki a Momentum korábbi elnöke az ATV műsorában.

Szél Bernadett kitért arra is: olyan országot kíván teremteni, ahol a politikusok főállásban nem köztörvényes bűnözők, akik ellopják a közös vagyont.
A párt emellett csökkentené az orosz befolyást, megszüntetné a gyűlöletkampányt, és senkinek nem vitatnák el a nemzethez tartozását – hangsúlyozta a társelnök. Elmondta azt is: mindent megtesz majd azért, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahonnan a fiatalok nem elmenekülnek, hanem ahová hazajönnek.
A főváros egyik szállodájában tartott eseményen Szél Bernadett kitért arra is: olyan országot kíván teremteni, ahol a politikusok főállásban „nem köztörvényes bűnözők”, akik ellopják a közös vagyont. Hangsúlyozta: a kampány szerinte már nem demokratikus keretek között zajlik, de nem érdekli, hogy fenyegetőzik a miniszterelnök vagy hogy „hazugságokat ír ki óriásplakátokra”, mert az emberek többsége „átlát a szitán” és kormányváltást akar.
(MTI)