Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Kamerák elé állt a közös belvárosi ellenzéki jelölt

2018. április 05. 08:19

Az LMP-s Csárdi Antal hiszi, hogy nyerni fog.

2018. április 05. 08:19

Érthetőnek és logikusnak nevezte Csárdi Antal, az LMP belvárosi képviselőjelöltje V. Naszályi Márta MSZP-párbeszédes jelölt a körzetben való visszalépését – erről Csárdi az Echo TV műsorában beszélt.

Az elmúlt két hétben visszalépések sora indult meg a nagy ellenzéki csatatérnek számító Budapest I. választókerületben. Először Juhász Péter együttös politikus állt félre, mire Fekete-Győr András közvélemény-kutatással döntötte volna el, ki a legesélyesebb. Mikor ebben a számok azt mutatták, V. Naszályi Márta párbeszédes jelölt tudja megnyerni a legtöbb szavazót a fideszes Hollik Istvánnal szemben, a Momentum elnöke visszalépett a javára. V. Naszályi azonban szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, Csárdi számára visszalép a körzetben, aki ezzel a nem túl erősnek mért jobbikos Losonczy Pál mellett Hollik legerősebb kihívójává lépett elő.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Csárdi kifejtette, a Fekete-Győr által megrendelt kutatásban azonos támogatottságot mértek neki, mint V. Naszályinak, ugyanakkor Közös Ország Mozgalom által készített felmérés szerint ő és Juhász Péter volt képes a leginkább integrálni az ellenzéki szavazatokat. Az LMP-s jelölt kijelentette: bár nem lát a jövőbe, bár nem biztos benne, de véleménye szerint „meg fogja verni” Hollik Istvánt, mivel szerinte „a Fidesz kormányzása után nincs abban semmi meglepő, hogy még konzervatív emberek is kormányváltást sürgetnek”. Szerinte az ilyen szavazókat sokkal könnyebb az LMP-nek megnyernie, mint más baloldali pártoknak.

Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a Gyurcsány ellen megalakult LMP szerint Orbán Viktor kormányzása semmivel sem jobb, mint Gyurcsányé, sőt a korrupció még nagyobb mértékeket öltött. 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2018. április 05. 18:16
Láttam, hallottam. Kínos volt.
Válasz erre
21
0
Mich
2018. április 05. 17:09
Egy libsi+bolsi+náci jelölt... Menjen a búsba!
Válasz erre
3
0
craopolus
2018. április 05. 14:14
Közvélemény-kutatás: Szerintetek a Hollik István, vagy a Csárdi fog nyerni?(Nagyjából 3%kal van Hollik Csárdi előtt) Lájk: Hollik győz Diszlájk: Csárdi győz
Válasz erre
12
6
Dénia
2018. április 05. 13:04
Most mit mondhatna a választások előtt három nappal egy képviselőjelölt? HOgy nem hiszek benne, hogy nyerek, de azért szavazzatok rám?
Válasz erre
4
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!