Megvan az első hivatalos jelentkező az MSZP elnöki posztjára: Bródy Gábor, a párt választmányának tagja hétfőn közleményben tudatta az MTI-vel, elindul a tisztségért.
A szocialista elnökjelölt-aspiráns közölte, bízik abban, hogy egy karakteresebb, határozottabb, egyértelműbb üzeneteket megjelenítő, a változás szövetségében továbbgondolkodó, kormányzóképes, igazi szocialista és szociáldemokrata értékekkel bíró MSZP-vé alakíthatják át a pártot.
Ez az átalakított MSZP pedig a kormányváltást akarók, az éppen sorozatosan tüntető civilek, a szavazásoktól távol maradók és az ellenzék teljesítményével ez idáig elégedetlenek véleményének megváltoztatásával a többség élére állhat – fejtette ki. Hozzátette: a demokrácia nem lehet ellenzékben.
Bródy Gábor a közleményben azt írta, szándékát, hogy indul az elnöki posztért, az MSZP választmányának hétvégi ülésén bejelentette. A közlemény szerint az 1970-es születésű Bródy Gábor, aki az MSZP kulturális tagozatának alelnöke is, a középiskola elvégzése után 1989-ben a Magyar Televízió főállású munkatársa lett, ahol tizenhárom éven keresztül dolgozott, miközben főiskolán, majd egyetemen diplomázott, illetve később posztgraduális EU-szakértői tanulmányokat folytatott.
Bródy Gábor a közigazgatásban is dolgozott mint osztályvezető, kabinetfőnök, majd 2003-tól kulturális, kommunikációs, lapkiadó, reklám- és marketingügynökségi vállalkozásoknak volt társtulajdonosa, vezetője. A Belváros-Lipótváros Önkormányzatának testületi bizottsági tagja, egy közösségfejlesztő-kulturális egyesület elnöke. A sajtóban eddig Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnökének és Tóth Bertalannak, az MSZP frakcióvezetőjének neve merült fel, hogy pályáznak a pártelnökségre.