Rubi Gergely: A Jobbikban a zsidózás és a cigányozás napi szinten jelen volt

2018. március 01. 12:04

Vona Gábor a férfi WC-ben, pisilés közben akarta megnézni, hogy melyik képviselőtársa van körülmetélve – mondja a Jobbik volt képviselője.

2018. március 01. 12:04

Ha a Jobbik jelenlegi irányvonalát folytatja, akkor nincsen jövője – így kommentálta a párt néppártosodását az Echo Tv Napi Aktuális című műsorban Rubi Gergely. Az egykori jobbikos képviselő kiemelte: ha Vona Gábor nem akarja tovább rombolni a Jobbikot, akkor le kell mondania. Elmondta: ő azért kritizálja az egykori radikális párt vezetőjét, mert pálfordulása érdekében tagsága kétharmadát feláldozta.

Az az egymillió ember, aki rá szavazott a választásokon, az azért szavazott rá, mert nemzeti radikális vonalat képviselt. Ez most megszűnt. A választóinak több mint felét elbukta. Ennek egyetlen egy oka van, hogy Vona Gábor pártelnökként kisebbségben van ezzel a véleményével a párton belül.

Az esetleges ellenzéki összefogással kapcsolatban elmondta, hogy

ettől már nem nagyon van lejjebb. Vannak arra jelek, hogy lesz együttműködés, és ezt ki is nézem belőlük. Ha a párt ezt a vonalat folytatja, akkor nincs jövője, ezért én javasolnám, hogyha Vona nem akar több kárt okozni a pártnak, akkor mondjon le” – mondta a képviselő.

Felidézte: korábban a Jobbikban a „zsidózás és a cigányozás napi szinten jelen volt”. Beszélt arról, hogy egy korábbi frakcióülésen Vona Gábor azt mondta, hogy szívesen bemegy a férfi WC-be és egy pisilés alkalmával megnézi, hogy melyik képviselőtársa van körülmetélve.

Voltak ilyen dolgok is és ezek most abbamaradtak, korábban kimondtuk azt, hogy a vidéket a cigánybűnözés sújtja, ma erről már nem esik szó. Rubi Gergely hozzátette: nem akarunk új mozgalmat alakítani, vissza akarjuk szerezni a pártunkat az „elliberálisodott” Vona Gábortól.

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuruc
2018. március 02. 12:58
Hú de szánalmas. Legalábbis a WC-ben kukit nézegető része. Ezt viccként használta Vona korábbi fórumain, hogy zsidónak titulálták, de meg lehet nézni a Wc-ben, h nincs körülmetélve. Vicc. Érthető? De ez a sok narancstroll fizetett kommentelő bagázs (no kritika fidesszel szemben, persze attól még szavazhat rá) és felül az ilyen híreknek nevetséges. És tényleg. Rubi és a fidesz hiányolja a napi szintű zsidózást és cigányozást. Az ország azért tart ott ahol, mert nincs kritikai gondolkodás. Ha a pártom szart kavar propellerrel, akkor nem biztos, h már elnézem neki.
2018. március 01. 22:41
Úgy látszik, ez a Rubi Gergely is megvevődött a közpénzünkön!
2018. március 01. 22:40
Érdekes, hogy a mértékadó Fidesz mennyire tud aggódni a Jobbik egykori, "mérték alatti" stílusa miatt.
Mbear
2018. március 01. 21:45
Igen, korábban a Jobbik tolta ezt a mocskot, most már inkább a Fidesz, hogy változnak az idők...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!