„A Mátra számai alapján úgy látom, hogy a társaság pénzügyi és tőkehelyzete erős, és a tavalyi veszteség leginkább egyszeri tételekből adódik” – mondta Mészáros Lőrinc. A német tulajdonos kivásárlása után a cseh partner is távozott, erről Mészáros Lőrinc azt mondta, hogy másként gondolkodtak a vállalat problémáinak kezeléséről. A csehek „klasszikus” reorganizációt szerettek volna, ami jelenthette azt is, hogy embereket bocsátanak el, vagy blokkokat állítanak le. „A magam részéről nem akartam egy ilyen alkudozási folyamatba belemenni vagy egy olyan lehetőséghez adni a nevemet, hogy akár csak arról tárgyaljunk, hogy embereket kell elküldenünk” – mondta a főrészvényes. Mészáros Lőrinc szerint egyetlen dolgozóra sem szabad átterhelni az elmúlt év rossz gazdasági döntéseit. Emlékeztetett, az erőmű 7500 családnak nyújt megélhetést.
Szólt arról is, hatalmas lehetőséget lát az erőműben, amelyet nemzetstratégiai jelentőségű vállalatnak nevezett, ezért a fejlesztésben gondolkodnak, és nem leépítésben. Ugyan az idei évre még veszteséget prognosztizáltak, de hisz abban, hogy van elegendő idő a beavatkozásra és az eredmények javítására. Mészáros Lőrinc elmondta, hogy a Mátra-alja egyik legnagyobb munkaadójaként felelősséget érez a térségben élőkért. Ezért célja nem csak a megélhetés biztosítása és a munkahelyek megóvása, hanem ösztöndíjrendszer bevezetésével támogatni szeretnék a térség szakemberképzését is. Ezzel elsősorban a fiatalok képzését, elhelyezkedését szeretnék segíteni.
Mészáros Lőrinc kitért arra is, idén ősszel kezdheti meg működését a próbaüzemmel a Visonta Projekt Kft., amely Magyarország egyetlen búzafeldolgozó üzeme lesz. Az üzem feldolgozó kapacitása évi 250 ezer tonna búza, és olyan alapanyagokat állít elő, mint keményítő, takarmány és alkoholtermékek. Összesen 290 munkahelyet teremt közvetlenül az új gyár, de számításaik szerint közvetetten 750 munkahely jöhet létre a régióban – tette hozzá.