A Jozsefvaros.hu cikkéből kiderül, hogy az önkormányzat évek óta szorgalmazta, hogy a településkép védelme érdekében kerüljön le a fémborítás, amelyre most 300 millió forint támogatást nyújt a magyar állam. A tervek szerint a homlokzat 2019 év végéig meg is szépülne, emellett az épület tulajdonosa magánberuházás keretében tervezi a tető, a gépészeti rendszer, az elektromos rendszer, a liftek és a tűzvédelmi rendszer felújítását is.
A Corvin Áruház Budapest egyik legrégebbi nagyáruháza. A Blaha Lujza tér 1. szám alatt álló – Reiss Zoltán tervezte – historizáló, neoreneszánsz épület 1926 és 1929 között épült. Az országban elsőként itt szereltek fel mozgólépcsőt 1931-ben. A második világháború után 1944-ben az áruház bezárt. Az 1948-ban államosított áruház ugyan újranyitott, de az 1956-os forradalom során komoly károk keletkeztek az épületen. Ennek következményeként került 1968-ban a Blaha Lujza tér felőli oldalára a jelenleg is látható alumíniumborítás.