Megengedően szól Orbánról egy neves amerikai baloldali lap

Hosszú elemzést jelentetett meg Magyarországról és Orbán Viktor politikájáról az amerikai baloldali-szocialista közéleti magazin, a Jacobin.

Orbán tünet, de mi a betegség?

A két szerző, Martino Comelli, és Horváth Vera sok helyütt kritikusan, de megértően szóltak Orbán politikájáról. Úgy fogalmaztak, sokaknak Magyarország „kapitalista sikersztorinak” tűnik, sikeres demokratikus átmenettel, rendszerváltással, működő piacgazdasággal, és persze az EU-tagságnak köszönhető előnyökkel együtt. Szerintük Budapest is reneszánszát éli, mely a hosszú szürke, koszos évek után újra ragyogni kezdett.

Ugyanakkor megjegyezték „a szélsőjobboldali Fidesz, mióta 2010-ben megszerezte a hatalmat, nagymértékben autoriter módon kormányoz”. Kiemelték az új Alaptörvényt, és a választási rendszert, mellyel a voksok 44 százalékát megszerezve is nyerhettek 2014-ben. Szót ejtettek a szerb határon emelt kerítésről, a Soros György ellen folytatott kampányról, és az Erdogannal és Putyinnal folytatott baráti viszonyról.

A szerzők szerint Magyarország esete extrémebb, mivel az – az olasz, amerikai, vagy német választásoktól eltérően – nem követte a konzervatív-nacionalista fordulatot a világpolitikában, hanem egyenesen megelőzte azt. A Fidesz népszerűségét ezzel együtt Comelli és Horváth „tünetekként” jellemezték, amely mögött egy valódi „betegség” bújik meg.

Munkások a multik árnyékában

Ennek megértéséhez pedig egyenesen a rendszerváltásig repültek vissza: kiemelték a szabályozatlan privatizáció és liberalizmus problémáit, melynek során a piacok megnyíltak, így tömegével áramlottak be a multinacionális vállalatok az országba. „A legnagyobb cégek az Audi, a General Electric, a Mercedes-Benz, és a Bosch egyfajta neoliberális gyarmattá teszik az országot” – jegyezték meg. Hozzáteszik, ezen folyamat megfordításáért a kormány sem tesz valami sokat, mivel a társasági adó az Egyesült Államok 36 százalékos kulcsához képest Magyarországon csak 9 százalék – így a gazdasági növekedés motorjai leginkább a multik lehetnek.

Így mivel a gazdaság jelentős részben dominált a multik által, a magyarok „magukat bocsátották áruba”, vagyis azt adják el, amit tudnak – a munkaerejüket. Ugyanakkor a bérek alacsonyan maradtak, ezért pedig jelentős az elvándorlás: miért maradna bárki Magyarországon, ha három órányira háromszor annyit kereshet? – tették fel a kérdést a cikkírók. A bérhelyzet pedig vidéken különösen aggasztó, mivel az ország növekedésének motorja leginkább a budapesti régió – hiába teszi csupán ki a lakosság 20 százalékát, a GDP mintegy 40 százalékát állítja elő.

És hogy mi teszi Orbán Viktort ennyire sikeressé? Comelli és Horváth emlékeztet a Fidesz ideológiai váltásaira: liberális pártként indult, majd a polgári Magyarország felé fordult, miután azonban 2002-ben elvesztette a választást, Orbán „jobboldali autoriter” politikussá vált.

2010 után a Fidesz megalkotta az „unortodox gazdaságpolitikát”, megadóztatta a multikat, államosításokkal próbálta meg begyógyítani a 90-es évek privatizációja okozta sebeket, és a „nemzeti tőkésosztály” megteremtésének fontosságáról beszélt. Ezen intézkedésekkel pedig Orbán megnyerte magának az elégedetlen és hátrahagyott polgárokat. Eközben a széttöredezett ellenzék nem tud mást kínálni a liberalizmusnál – a Jobbikot kivéve mindegyikük „több Európát” szeretne, ugyanakkor a Fidesz szavazóinak a „több Európa” gondolatisága nem sikersztori, hanem súlyos kudarc volt: leépült a jóléti állam, eluralkodott a bizonytalanság, veszélybe kerültek a munkahelyek – emelték ki.

Az ellenzék csak szidja, de nem érti Orbánt

A szerzők ugyanakkor kiemelték, nem legendáriumot akarnak írni Orbánról, aki a rendszerváltás meghatározó politikusaként maga is okozója volt az országot romba döntő liberális átmenetnek. Ugyanakkor sikerrel pozicionálta magát a liberális világrend és a globalista erők által elnyomott személyként. Orbán „gazdasági patriotizmusa nem több a haveri kapitalizmusnál, a javak az alattvalóinak történő szétosztásánál” – szögezték le. Ami pedig az emberekkel való kommunikációt illeti, a szerzők szerint Orbán „egy olyan liberális, aki kellőképp okos ahhoz, hogy megértse, a liberalizmus Magyarországon elbukott”.

És eközben hol az ellenzék? Budapestre szorultak be, a nagyvárosi értelmiség pedig csak a jól képzett szavazókkal diskurál. Sok a liberális párt, ezzel pedig amolyan „a liberálisok ötven árnyalata”-szituáció jön létre, akik mind ugyanazt képviselik, mint Soros György.

A hangadónak számító budapesti légkörön kívül pedig az ellenzéknek nem tűnik fel a halk többség, mely csak korlátozottan fér hozzá a médiához, ezért úgy látja, Orbán olyan politikus, aki meghallgatja és megszólítja őket. „Csakúgy mint az olasz baloldal Berlusconi esetében, a magyar ellenzék megszállottan utálja Orbánt, de nem érdekli, hogy miért olyan népszerű. Imádják gyűlölni éles retorikáját, egyértelmű hazugságait, és a kormányközeli média visszásságait” – fejtik ki a cikkírók.

És mi lehet a kiút az ellenzék számára ebből a légkörből? A cikk konklúziója szerint az Orbán által kikövezett úton kell végigmenni, meghallgatni a vidéki és szegény embereket, és beleélni magukat a helyzetükbe, nem pedig tovább sulykolni az elbukott liberális napirendet.