„Jó nektek, magyaroknak, hogy még van miért küzdenetek!”

Amíg mi, magyarok kényszeresen méricskéljük az országunkat a külföldhöz, sok külföldi úgy szeret minket, ahogy vagyunk. Rajcsányi Gellért írása.

Tizenkét csapat versenyez az országos diákvállalkozó-vetélkedő döntőjében.
Tizenkét csapat versenyez az országos középiskolás diákvállalkozó-vetélkedő döntőjében március 24-én Budapesten – mondta Bartal Tamás, a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Ismertette: a tavaly november végi határidőig 126, közöttük 27 határon túli csapat regisztrált a versenyre, és a felkészítő tanárokkal együtt több mint 600-an vesznek részt rajta. A verseny kétfordulós, a csapatok bemutatkozó videóval jelentkeztek a versenyre, emellett elképzelt vállalkozásuk üzleti tervét mutatták be.
Bartal Tamás azt mondta: az ilyen versenyek nagyon fontosak, mivel hasznosak lehetnek „egy pénzügyileg megvilágosodott nemzedék kinevelésében”.
(MTI)