Egyszülős családok: segíteni egy elfeledett tömegen

Jelenleg hozzávetőlegesen 300 ezer olyan egyszülős család él Magyarországon, amelyben egy vagy több 24 év alatti gyermeket nevelnek. Arányuk – a teljes társadalmat vizsgálva – valahol 10 százalék körül mozog. Szinte garantált, hogy

Milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy ilyen családnak? Mire lenne szüksége? Ezzel szemben, milyen lehetőségei vannak? Riportunk a magyarországi egyszülős családok helyzetéről.

„Minden gyereknek kell, hogy legyen egy apja és egy anyja, és minden gyereknek az a legjobb, ha az apjával és az anyjával nő fel. Ugyanakkor egy olyan valóságban élünk, ahol a családok 40 százaléka ilyen, a 60 százaléka pedig nem. Attól, hogy bármilyen okból nem alakul valakinek ideálisan az élete, nem írhatjuk le. Foglalkozni kell velük is” – szögezi le Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány vezetője, az Orbán-kormány korábbi szóvivője.

Nagy Anna a szervezet munkatársaként tizenkét éve az „egyszülősökért” dolgozik, így az elmúlt évtized mérlegéről, a jelenlegi állapotokról és a jövőbeni tervekről kérdeztük.

Nagy Anna

„Kevés olyan heterogén csoport van, mint az egyszülősök” – meséli közösségükről Anna. Véleménye szerint az emberek fejében él egy kép, hogy az egyedül nevelő szülők 30-40 év közötti, kétgyermekes, elvált családanyák.

Ezzel szemben az élet sokkal színesebb: nem csak anyukák nevelhetnek egyedül, ahogyan az önálló nevelés oka sem kizárólagosan a válás lehet.

Mint elmondja, rendkívül sokan és sokféle problémával keresik fel őket országszerte. Ehhez igazodva segítségnyújtási módszereik igen széleskörűek, egyénre szabottak kell legyenek – mégis vannak problémák, amikkel kiemelkedően sokszor találkoznak. Egy tavaly végzett kutatás alátámasztotta, hogy az elmagányosodás és az elszegényedés veszélyének fokozottan kitettek az egyedül nevelők.

– hangsúlyozza.

A szervezet idén márciustól Európában egyedülálló központot nyit a budapesti VIII. kerületben. Mint megtudjuk, a szülők itt lehetőséget kapnak különböző szakemberek – coachok, pszichológusok, trénerek – vezette csoportokra járni, ahogyan jogi és munkaügyi témákban is kompetens segítséget kaphatnak. Jelenleg az alapítványnál hatan dolgoznak, a családok segítésében pedig további húsz önkéntes kolléga segít.

A központ kialakításakor külön figyelmet szenteltek annak, hogy a szakembereken túl más egyszülős családok tagjaival is ismerkedhessenek az oda látogatók. „Rengeteget ad az embernek, ha olyanokkal beszélhet, akik már túljutottak ezen” – mondja Anna. Hozzáteszi, ez mindkét fél számára nagyon hasznos lehet: „ha megéli valaki, hogy másoknak tud segíteni, akkor a saját erejével találkozik. Amikor egy szülő megtapasztalja, hogy van mit adnia, máris nem érzi magát olyan gyengének”.

A központ építésekor a legszükségesebb dolgokban való segélynyújtáson túl a szülők mindennapjainak megkönnyítését is célul tűzték ki. Ennek okán a földszinten kialakítottak egy gyermekmegőrzőt és egy kávézót, az alagsorban pedig filmklubokat, tornaórákat szeretnének indítani. „Fontos látni, hogy azok a szülők, akik ténylegesen egyedül vannak, nagyjából sehová nem mehetnek a gyerekük nélkül. Nekik sokszor arra is nehéz időt találni, hogy saját magukról gondoskodjanak” – mondja Anna.

Az egyszülősök helyzetéről beszélgetve hamarosan kiderül:

Anna elmondása szerint az elmúlt években sokat javult a családok megítélése – amit jól mutat, hogy már ritkábban nevezik őket csonka családnak. Anna leszögezi: Soha nem beszélhetünk csonka családokról, hiszen mint család, az egyszülősök sem kevesebbek. „A család itt is család, csak az átlagtól eltérő. Éppen ezért kell jobban megismerni, hogy aztán segíteni is jobban tudjunk” – mondja. Véleménye szerint jó irányba indult a folyamat, de még közel sem tart a végénél.

A sikerek közül kiemeli: nagy dolognak tartja, hogy idén nyáron külön balatoni tábort szerveztek egyszülős családok gyermekeinek az Erzsébet-program keretein belül, állami támogatással.

Elmondása szerint amelyik szülő megtapasztalta az tudja:

Ha ebből egy héttel kisegítik a szülőket, már előrébb vannak. Ezen felül a gyerekekre is gondolni kell. „A táboroztatott gyerekek közül nem egy most látta először a Balatont. Ha ők egy hét nyári szünetet, egy hét igazi gyerekkort kaptak, már megérte a fáradozást.”

A nehézségekről a helyzet érintettjeivel, a szülőkkel is beszélgetni kezdek. „Én három kiskorú gyereket nevelek egyedül, és amikor azt mondom egyedül, azt úgy is értem” – osztja meg egy anyuka. Elmondása szerint a válása óta vele maradtak a gyerekek, és nincsenek a közelben nagyszülők vagy olyan barátok, akik segíteni tudnának. A mindennapok lebonyolításában számára az a legnehezebb, hogy a családtagok életét koordinálja: sokszor nem egyemberes dolog gondoskodni arról, hogy mindenki időben ott legyen, ahol éppen lennie kell.

A folytatásban megosztja egy másik gyakori problémáját: szerinte

„Sokan bele sem gondolnak, hogy egy családfa megrajzolása vagy akár egy délutáni, iskolát követő program milyen nehézségeket okozhat a miénkhez hasonló családokban” – meséli az anyuka. A hölgy évek óta részt vesz az alapítvány programjain, kedveli őket; azonban kiemeli: örülne, ha több segítséget kapna abban, hogy több ilyen családot megismerhessen. „Ha néhány szülő a hétköznapokban is összefogna, szerintem jócskán segíthetnénk egymást” – mondja.

Egy másik édesanya a probléma újabb szintjét említi, ő úgy érzi, az állam magára hagyta nehéz helyzetében. Számára az anyagi támogatás hiánya okoz kiemelt problémát az egyedül nevelésben. Megerősíti, amit Annától is hallhattunk: nagy felelősség egyetlen keresőnek lenni a családban. További nehézségként többen kiemelik: már a munkakeresés során falakba ütköznek, amikor lehetséges munkaadójuk – a szabályozással nem törődve – családi állapotukról kérdez. „Sokszor megfordul a fejemben, hogy külföldön könnyebb lehetne” – teszi hozzá egy anyuka.

Egyedül nevelni azonban nem csak édesanyák szoktak. Kisebbségben, de még mindig jelentős számban jelen vannak az egyedül nevelő apák is. Egy – immáron nagykorú –  leánygyermekeket nevelő apuka így emlékszik vissza a korábbiakra: „nem volt egyszerű, de rendkívül sok segítséget kaptam”. Mint elmondja,

Amikor ehhez a részhez érkezett a bíró, reflexszerűen az anyát nevezte meg elsődleges felügyelőként.

Ez is jól példázza, hogy az egyszülős családok nem egyformák. Sokaknak sokféle segítséget kell nyújtani, azonban emlékezzünk: a következő generáció mintegy harmada egy szülővel nevelkedik. Rájuk gondolva kell tovább haladni az elkezdett úton.

Portréfotók: Földházi Árpád