Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Nem fog megépülni a hatalmas stadion a szigeten – nyilatkozta a főpolgármester.
Nem tetszik tarlós Istvánnak, hogy kedden törvény született arról, hogy kilenc emelet magas teniszstadion épül a Margitsziget közepén – írja az Index.
A főpolgármester azt mondta az Indexnek: „Kedd este tudtam meg, hogy egy ilyen törvény született, és azonnal beszéltem a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjével, valamint két miniszterrel”. Egyikükkel, Rogán Antallal abban maradtak, hogy teljes félreértés szülte azt a jogszabályt, amit kedden a parlament elfogadott.

A „Hungarian Open ATP Word Tour tenisztorna megrendezéséhez szükséges létesítményfejlesztésről” szóló törvény egy 26 méter magas teniszstadion építéséről rendelkezik.
Tarlós István kijelentette, hogy épülhet teniszstadion Margitszigeten, de nem olyan és nem úgy, mint a ahogy a törvényben szerepel. Elmondta, hogy megegyeztek a kormány képviselőivel, és nem hajtják végre a törvényt ebben a formában.
Tarlós István úgy véli, nem lehetséges, hogy a tervezett teniszcentrum esetében mindenféle hatósági engedélyezést figyelmen kívül hagyjanak, azért sem, mert a Margitsziget árvízvédelmi szempontból a város egyik legveszélyeztetettebb területe.