Az iszlámban mindenre van válasz – magyar muszlimok a Mandinernek

„Allah csupán egyetlen isten. Magasztaltassék! Nincs szüksége gyermekre, amikor Övé mindaz, ami az egekben és a földön van. Allah kiváló istápoló!” – olvasható az iszlám szent könyvében, a Koránban. Az iszlám hagyományos területe a Közel-Kelet, Dél-Ázsia és Észak-Afrika – de Európában se csak a fent régiókból érkező bevándorlók követik e vallást.

Kik azok, akik európaiként, ezen belül is született magyarként térnek át vagy veszik fel ezt a hitet? Ennek járunk utána riportunkban.

Magyar muszlimokkal vettük fel a kapcsolatot, hogy többféle élettörténeten keresztül ismerjük meg azokat az utakat, gondolatokat és fordulatokat, amik őket az iszlám hithez elvezették. Négy férfi és két nő vállalta, hogy nevét és arcát adja jelen íráshoz: velük arról beszélgettünk, mi vezette őket Allahhoz, hogyan befolyásolta megtérésük egykori életüket és kapcsolataikat, valamint miképpen befolyásolja vallásuk a jelenlegi mindennapjaikat.

„Allah csupán egyetlen isten”

Megtérésükről mesélve a megszólalók hasonló élethelyzetről számolnak be: fiatal felnőttkorukban saját útjukat keresték, válaszokra vártak a világról, Istenről feltett nyitott kérdéseikre. Ezzel egy időben erős spirituális érdeklődés jellemezte őket, vágytak arra, hogy a lelki alkatuknak megfelelő eszmerendszerre találjanak, amelyben értelmezhetik Isten lényét, a világ működését. Végül mindnyájan az iszlám felé fordultak, útjaik azonban különbözőek voltak.

Mariann például hithű katolikus családban, hitben nevelkedett, követte a vallás tanait, majd ehhez kapcsolódóan, 19 évesen egy lelkigyakorlat keretein belül Izraelbe utazott. Ott, a helyi szokásokat látva ismerte meg az imára hívást, ami elnyerte tetszését, s felkeltette érdeklődését az iszlám iránt. Később az egyetemen arab szakon tanult, s megismerkedett a vallás elvrendszerével, teológiai tanításaival, s olyan ismereteket szerzett, amit könnyebben, jobb szívvel el tudott fogadni, mint a keresztény tanításokat. Nem sokkal később, Kuvaitban, egy tanulással töltött félév során tért át a muszlim hitre. „A katolikus tanítások után én ebben a hitben találtam válaszokat, megértettem sok mindent, amit előtte soha. Ebben találtam békét” – meséli.

Péter szintén katolikus családban nevelkedett, ahol igazából senki nem gyakorolta a vallását, és

ahogyan a húsvét is a locsolkodásról szólt.

Elmondása szerint otthon sosem beszéltek Istenről, sosem volt egy vallásos család az övék, mégis a katolikus vallás egyes lépcsőfokait ő maga is megjárta: elsőáldozott, bérmálkozott – mindeközben azonban az egészből nem értett semmit. Kérdések már gyermekként is felmerültek benne, derül ki egy régi emlékéből: „nagymamámmal voltam az éjféli misén gyermekként, énekeltük, hogy így Jézus és úgy Jézus, és akkor mondtam a nagymamámnak, hogy szerintem Isten egy kicsit mérges lehet ránk, hiszen végig Jézusról éneklünk. És hol van Isten? Akkor mosollyal a száján a nagymamám azt mondta: mindent én sem értek.”

Amikor „elméje érni kezdett”, kérdések merültek fel benne, más vallások iránt kezdett érdeklődni. Először az unitáriusok felé fordultam, de valójában ott sem találtam meg a helyemet. Aztán eljutottam az iszlámhoz, ami teljes körű választ adott – mondja. Megtérésének történetéről azt vallja, az átlaghoz képest jóval egyszerűbb: „Csak felhívtam a weblapon szereplő kontaktszámot, ahol azt mondták bármikor elmehetek egy találkozóra, feltehetem a kérdéseimet. Ezt tettem, megkaptam a válaszokat és áttértem” – meséli. Mint kiderül, ez nem egy beszélgetés alkalmával történt: inkább lépcsőfokonként haladt előre.

„Nem nyílt meg az ég, nem láttam álmot, egyszerűen értelmes válaszokat kaptam.”

– emlékezik vissza Péter.

György is katolikus családba született, őt azonban kifejezetten taszították a katolikus szertartások egyes elemei, s a vallás tanításával sem tudott sok ponton egyetérteni. Zavarta, hogy az katolikus hitrendszerben a vallás szerinte befogadáson alapul: Jézus a vőlegény, a hívők gyülekezete pedig a menyasszony, aki várja.  „Én férfiként elutasító vagyok a megtestesülés-tannal és a megtestesült Isten befogadását szorgalmazó vallási praxissal szemben” – mondja.

Útkeresése során több monoteista vallás után érdeklődött, ám számára is az iszlám elvrendszere, világképe és vallásgyakorlása volt az, amivel azonosulni tudott. Én nem magamon kívül keresem Istent, hanem magamban – szögezi le. „Szerintem Istent a legkönnyebb a szexus révén megtalálni, hiszen ott zajlik az Egység helyreállítása” – teszi hozzá. Az Egységről kérdezve elmondja: „a tökéletes állapot az egyedülvalóság, hiszen Isten egyedül való és tökéletes. Ezt az ember helyre akarja állítani, a belőle vétetett asszonnyal való egyesülés révén. Legalábbis metafizikai értelemben ez történne, ha ez jól lenne végrehajtva”.

György

Az iszlámra többféle módon rá lehet találni. „Én nem vallást váltottam, nekem lett egy vallásom” – mondja Miklós, a Magyar Iszlám Közösség (MIK) egyik imámja. Miklós is egy olyan magyar családban nevelkedett, ahol csak névleg követték a kereszténységet, valódi kapcsolatban senki nem volt Istennel. Miklós az iszlámmal megismerkedve érdeklődni kezdett a vallás iránt, megismerve a tanokat hitet tett Allahról, majd később Szaúd-Arábiában és Egyiptomban is tanult az arab kultúráról, az iszlám vallásról, hogy minél bővebb ismeretekre tehessen szert. 

Hasonlóakról mesél Marianna férje, János is, aki szintén jó tizenöt éve tért meg korábbi, nem hívő életéből. Fiatal felnőttként kereste útját, s mivel családjában sokat beszéltek különböző vallásokról, tudta: számára csak az unitárius hit elfogadható. „Az iszlámról hallva érdeklődni kezdtem, majd Koránt olvasva sok aha-élményem volt, s két évnyi, az iszlámról való olvasás, tanulás után vallottam magam muszlimnak” – számol be róla a mostanra három gyerekes családapa.

A születése szerint erdélyi Andrea székely felmenőkre tekint vissza. Gyakorló katolikus családban nevelkedett fel, felsőfokú tanulmányait pedig a Bábes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karán végezte. Megtérését részben a teológián töltött éveknek köszönheti, ahol a különböző vallásokat tanulmányozva ismerte meg a iszlámot – derül ki történetéből.

Egy szemináriumi előadás alkalmával, csoportmunkában kellett bemutatnunk különböző vallásokat, és nekem véletlenül a muszlim vallás jutott – meséli. Első körben a teológia könyvtárában fellelhető könyveket tanulmányozta végig, s ezek felkeltették kíváncsiságát: után úgy érzete, sokkal többet szeretne tudni. „Nagyon sok kérdés merült fel bennem közben, azonban a kolozsvári könyvtárak, muszlim vallásról szóló könyvei javarészt keresztény írók tollából származtak, amely könyvek szemléletét befolyásolta a szerzők nyugati, keresztény háttere” – emlékszik vissza. Elmondja: ekkor levelezni kezett különböző mecsetekkel, hiszen sok kérdésre csak így kaphatott érthető és hiteles választ. Egy nap postai küldeménye érkezett egy mecsettől, amelyben a muzulmán hittanról szóló könyvek voltak, olyanok, amiket muzulmán szerzők írtak. „Ezeket rejtve olvasgattam, s a tudományos kíváncsiságom alakult vallásos meggyőződéssé” – mondja. 

Szerinte

sok válasz, nagyon sok szemszögből megvilágítva, ami logikussá teszi a hitet.

„Nekem ez nyitotta meg a kaput” – osztja meg Andrea. Ezután azonban kiemeli: ő sem lett egy csapásra muzulmán, egy folyamat indult el benne, egy belső munka vette kezdetét.

„Allah kiváló istápoló!”

A megszólaltatottak többsége számukra könnyű volt a váltás, de hogyan élte meg ezt környezetük?  

A környezetük reakcióit firtató kérdésünkre többféle történetet meséltek. A szülők részéről főleg a féltés volt jellemző, ugyanis az idősebbek attól tartottak, gyermeküket radikalizálják, kihasználják, bajba keveredhet. Ezen túl többen idegenkedésről, értetlenségről számoltak be – mindezek azonban idővel elmúltak. „Ma már az a természetes, ahogyan mi élünk” – meséli családjáról János.

A korai időkre gondolva Péter éppen azt emeli ki, hogy milyen jó érzés volt egy nagy közösség tagjává válnia. „Több mecsetben is jártam, mindenütt szeretettel fogadtak, barátként tekintettek rám” – mondja. A közösség fontosságának hangsúlyozása mellett Péter kiemeli, hogy a megtérése elsősorban egy spirituális élmény volt, hiszen addig is tartozott már közösségekhez, voltak barátai. Az iszlám hite, a muzulmán közösségekhez való tartozás azonban minőségi változást idézett elő életében – derül ki az elmondottakból. „Ha külföldön vagyok és pénteken elmegyek a mecsetbe, mindig találkozom más külföldiekkel. Egy ilyen ima után általában van egy hosszú beszélgetés is azokkal az emberekkel, akikkel ott találkozom. Ez mai napig építően hat” – meséli.

A környezet reakcióiról azonban semmi különlegesre nem emlékszik Péter. Korábban sem voltam egy olyan figura, aki minden hétvégén alkoholt fogyaszt vagy drogokhoz nyúl – mondja. Egy esetet mégis megemlít: „Volt egy tanárom, aki buzgó katolikus volt és megrökönyödött az áttérésemen. Később vele leültünk és meg tudtuk beszélni a dolgokat, elfogadta, hogy számomra érthetőbb válaszokat ad a muzulmán vallás”.

„A kezdeti időszakban az volt legnehezebb, hogy kétségeimet nem tudtam senkivel megosztani, a környezetemben nem tudtam senkivel beszélni a bennem munkálkodó érzésekről” – meséli Andrea, aki azóta kiköltözött Jordániába, ahol jordán férjével nevelik két gyermeküket. Gyermekeik kettős identitással rendelkeznek, éppen annyira magyarok, mint jordánok – állítja. Ezután visszaemlékezve megtérése idejére arról mesél, hogy szülei véleménye is csak hosszú évek alatt változott meg. „Az első időkben hallani sem akartak sem a jordán vőlegényemről, sem az új vallásról” – meséli. Azonban az évek alatt, miután saját szemükkel is látták, hogy megtalálja a helyét ebben a vallásban, illetve saját élményekre tettek szert a muszlim emberekkel kapcsolatban, megváltozott korábbi viszonyulásuk. Andrea ma már évente jár férjével és gyermekeivel Erdélybe, a családja és a környezete maximálisan elfogadta őket. A korábbi életére visszatekintve elmondja: „Soha nem éreztem magam otthon Romániában, mert ott magyar voltam, Magyarországon pedig többször megkaptam, hogy román vagyok.”

Marianna történetéből kiderül: környezete viszonyulását sok esetben próbára tette, hogy a vallás gyakorlásához külső változások is hozzátartoznak, amik szembetűnőek lehetnek, főként a nőknél, akik gyakran kendőt hordanak. Elmondása szerint hét évig viselt kendőt megtérése után, majd inkább levette: több atrocitás is érte miatta, s úgy találta, sem hitére, sem környezetére nem gyakorol túl jó hatást, ha viseli. „A vallás valami belső, személyes ügy, nem feltétlen kell nevet adni neki vagy egyfolytában mutogatni” – vallja.

Atrocitások korábban is érték a muszlimokat, ám világpolitikai fejlemények okán nyilvánvalónak tűnik: tizenöt éve nem volt ugyan olyan muszlimnak lenni itthon, mint ma – derül ki több megszólaló egybehangzó véleményéből.

A 2015 utáni időszakról kérdezve János arról beszél, hogy „nem egy barátság szakadt meg” a menekültek elleni kampány miatt, ahogyan Miklós is elmondja: korábban sosem találkozott azzal a gyűlölettel, amivel most, ha az iszlám szóba kerül.

Miklós

György azonban teljesen másként érzékeli ezt: szerinte a kormány részéről nyíltan soha senki nem szólt az iszlám vallás vagy a muszlim vallásgyakorlók ellen – leszámítva néhány ritka esetet. Ő sosem érezte magát hátrányban hite miatt. Péter szintén nem tapasztalt változást a muszlimok megítélésében.

Szerinte Magyarországon a muszlimok igen kevesen vannak, a bevándorolt muszlimok java része mérnök vagy orvos, akik ide jöttek tanulni és itt maradtak. A magyarok főleg olyan arabokkal vagy muszlimokkal találkoznak, akik értelmiségiek, a közösségük megbecsült tagjai, dolgoznak valamit – magyarázza. A nyugati országokra jellemző, tömegesen letelepedett muzulmán jelenséggel nem sokat találkoznak, ezért azok a fajta feszültségek sem léteznek – fejti ki véleményét. Kiemeli: személy szerint a „kerítést” is támogatja, ugyanis

A bevándorlás-ellenes kampány az elmondottak alapján azonban a muzulmán közösségre irányítja a figyelmet. Többek észrevétele szerint ugyanis lehet, hogy egy negatív hangvételű híresztelésről hallhattunk, mégis ez sokakban érdeklődést keltett a vallás iránt. „Ilyenkor gyarapodunk” – mondja Marianna közösségükről.

„Magasztaltassék!”

„A muszlim hétköznapjaim is épp olyanok, mint a korábbiak voltak” – osztja meg János, majd a folytatásban hozzáteszi: „Persze, most már naponta imádkozom, viszont nem ugrom le sörözni a haverokkal és nem eszem disznóhúst”. Ezek a lemondások azonban nem nehezek, ma már szinte fel sem tűnnek – meséli. Hitéről pedig nem szeretne lépten-nyomon kéretlenül tanúbizonyságot tenni vagy másokat muszlimnak téríteni – derül ki. „Ahogyan élek, azzal igyekszem megmutatni mindezt” – mondja.

Péter elmondása szerint hétköznapjait abszolút befolyásolja a vallása, ugyanis az iszlám vallás előírja, hogy mikor és hogyan imádkozzon, hogyan öltözködjön, miképp viselkedjen. Ezt a sarija szabályozza – teszi hozzá. Mint mondja, ez a törvénygyűjtemény elsősorban nem arra vonatkozik, hogy kit kell halálra kövezni – amit a média szerinte rendre kiemel –, hiszen sokkal fontosabb, hogy a mindennapi életre ad konkrét útmutatásokat.

Vannak, akiknél nehezebb lehet ezeket az útmutatásokat betartani: Andrea és családja életét egyszerre hatja át az európai, magyar és jordán kultúra. A háztartásukban egyszerre élnek arab és magyar szokások szerint. Arab ételeket főznek magyar módra, illetve magyar ételt főznek arab ízlés szerint, karácsonyfát is állítanak. A muzulmán vallással persze nem mondott le a magyarságáról. Ugyanerről számol be Marianna is: „Én magyar vagyok, egyáltalán nem érzem fontosnak csupán külsőségekről szóló iszlám szokásokat átvenni”.

Péter

Bár a riportban megszólalók egytől egyik azt vallották, hogy életükkel és mindennapjaikkal, példamutatásukkal szeretnék az embereket az egyházhoz közelebb hozni, néhány iszlámmal kapcsolatos félreértésről mégis szó esett.

Miklós imám szerint például fontos lenne azt tudatosítani, hogy az iszlám nem egyenlő a terrorizmussal – a vallás tanítása sem okot, sem magyarázatot nem ad semmilyen ilyen cselekedet elkövetésére. Ugyanilyen fontos rögzíteni, hogy az iszlám nem egy Európától, a magyarságtól idegen vallás: Európában több mint ezer éve, Magyarországon pedig több mint száz éve jelen lévő vallásról beszélünk – mondja az imám. Végezetül pedig azt sem szabad elfelejteni, hogy az iszlám nem egyenlő a bevándorlással, s akik ide jönnek, azoknak nem az az elsődleges céljuk, hogy iszlám hitűvé formálják a társadalmat – állítja Miklós.

Péter szintén nehezményezi, hogy a tévképzetek összekötik az iszlámot a terrorizmussal. Elmondása szerint a vallási tanítások nem ösztönöznek terrorista cselekményekre. Azt viszont kiemeli, hogy rengeteg ostoba ember van, akik hajlandóak merényletet elkövetni, és ezt az agressziójukat, vallási indítékokkal szeretik palástolni. A többnejűség is egy közkedvelt tévhit a muszlimokkal kapcsolatban: ehhez egy muszlim férfinak ugyan joga van, de csak akkor, ha el tudja tartani a feleségeit, illetve el tudja viselni több nő perlekedő száját is. A többnejűség azonban egyáltalán nem jellemző – szögezi le.

A magyaroktól nem teljesen idegen a muszlim vallás – itt persze nem a 150 éves török uralomra kell gondolni, hanem Germanus Gyulára vagy Vámbéry Árminra, akikre, mint magyarokra, méltán lehetünk büszkék.

Mindezek mellett azonban igaz lehet Péter felvetése, hogy a muzulmán világról többnyire informálatlanság uralkodik a nyugati világban – ellenben találhatunk nyitott és készséges muszlim embereket, akik segítenek eloszlatni a fejekben lévő ködöt.