Balog Zoltán úgy fogalmazott: a magyar diákok évről évre elhelyezik Magyarországot a tudomány világtérképén. Jelezve egyúttal, hogy vannak a világ élvonalához tartozó oktatási intézményeink, ahonnan kőkemény munkával a legjobbak közé lehet érni. Kitért arra is, hogy a felsőoktatási kerekasztallal közösen kimunkálták annak feltételeit, hogy a díjazottak a nemzeti kiválóság programban alanyi jogon kutatói ösztöndíjat kapnak felsőoktatási tanulmányaik során.
A miniszter bejelentette: 2019-ben Magyarország rendezi a csillagászati, asztrofizikai és biológiai diákolimpiát. Beszélt arról is, hogy nem lehet elmenni a kritikai hangok mellett az oktatás világában, mert önellentmondásnak tűnhet, hogy az oktatási rendszer egyszerre képez csúcstehetségeket, másrészről pedig nehezen viselik a tanulók a leterheltséget. Meg hallgatni újra és újra azokat, akik benne vannak ebben a világban. Hozzátette: a világ változik, másképp kell tanulni, ahogy eddig tették, és a megfelelő arányokat meg kell találni. Az arányok megtalálását a tanárokra bízná, akik a legjobban értenek ehhez, a teher elosztását pedig az intézményvezetőkre – mondta a tárca vezetője.
Palkovics László oktatási államtitkár arról beszélt, hogy nem szabad az ellendrukkerekre hallgatni, akik a céloktól eltéríteni akarnak bennünket. Győztes bárkiből lehet, és sokszor a kitartás, a tudás iránti vágy hozza ezt el, és nem a velünk született tehetség – vélte. Azt kívánta, hogy olyan pályát fussanak be, ami méltó tehetségükhöz, szorgalmukhoz.