A Soli Deo Gloriától a Lex Biszkuig – reformátusok a huszadik századi magyar politikában

Nálunk a reformáció nemcsak vallási irányzat, hanem olyan világkép is, amelynek mindig volt társadalmi mondanivalója is. Huszadik századi történelmünkben Tisza István, Szabó Dezső, Horthy Miklós, Ravasz László püspök, Németh László, de maga Orbán Viktor valamennyien reformátusok. Nemzetpolitikáról beszélgetett a Polgárok Házában január 30-án Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezető, a Lex Biszku beterjesztője, Takaró Mihály irodalomtörténész és Gecse Géza.

A mostani találkozóra azért volt szükség Gecse Géza szerint, mivel könyvének, a Nemzetpolitika - szorítóban. Aspektus - határok nélkül 2002-2017 című kötetnek a szeptember végi, az ELTE BTK-n tartott kötetbemutatóján nem került szóba a huszadik századi magyar nemzetpolitika és a reformáció kapcsolata, amely a kötetben áttételesen persze – de néhány vitaestben mégis hangsúlyosan megjelenik.

A vitában elhangzott: az 1920-as évek közepén megjelenő Soli Deo Gloria diákmozgalom határozott társadalmi mondanivalóval jelentkezett, de más, egészen prózai oka is lehet annak, hogy

ami akkor is így van, ha mindez az emberek döntő többsége számára ma nem így tudatosul. De korántsem új jelenség ez, hiszen a Magyar Református Egyház keletkezése óta nemzetpolitika-formáló és megtartó erőként jelent meg – mondta Gecse Géza.

Takaró Mihály irodalomtörténész kiemelte, hogy a protestantizmus 16. századi megjelenése után az ország nagyobbik része reformátussá vált. A 17. századi Európában viszont – az ellenreformáció hatására – a királyi Magyarország nagyobbik része ismét katolikus lett, miközben Erdélyben a protestánsok szerepe változatlanul meghatározó maradt. A későbbi Kárpátalján, valamint a Felvidéken a két említett felekezet egyensúlyban volt, igaz, a szlovákoknál az evangélikusoknak, a szerbeknél és románoknál pedig az ortodoxoknak jutott jelentős szerep. Emellett a románok és a ruszinok között a görögkatolikus egyháznak is volt számos követője. De akármilyen felekezetűként vizsgáljuk a kérdést, az egyházak szerepe a 20. században továbbra is óriási volt – fogalmazott Takaró Mihály, aki szerint sajátos ellentmondás, hogy 1919 és 1920 táján egy olyan katolikus többségű Csonka-Magyarország jött létre, amelynek az államfője, a kormányzó viszont református volt. Igaz, hogy Horthy Miklós családja egy klasszikus, a magyarság toleranciáját megjelenítő família volt, hiszen a református kormányzó felesége katolikus asszony volt.

De annak ellenére, hogy Horthy Miklós református volt, a Magyarországi Református Egyház a két világháború között mégsem tudta elérni, amire Ravasz László püspök, Horthy Miklós belső körének egyik meghatározó személyiségeként már az 1920-as évektől törekedett, nevezetesen, hogy lehessen saját egyetemük!

Hiába volt jelentős és aktív református értelmisége, a Magyarországi Református Egyház fél évezredes álma csak az Antall-kormány idején tud majd megvalósulni, amikor ötszáz év után Hegedűs Lóránt püspök kezdeményezésére létrejöhetett a Károli Gáspár Református Egyetem! Látni kell – fogalmazott Takaró Mihály –, hogy ma van ugyan egyfajta értelmiségi beágyazottsága a különböző felekezeteket képviselő egyházaknak, de ez teljesen más alapon szerveződik, mint a Horthy-korszakban, amikor a vallásbeli megoszlás a hatalompolitikának is fontos része volt: ha a miniszter katolikus volt, akkor az államtitkárának mindenképpen reformátusnak kellett lennie!

Gecse Géza közbevetette, hogy nemcsak a század első felében, hanem a rendszerváltás-változás után is jelentős maradt a reformátusok szerepe – még a Fideszen belül is. Elég, ha arra gondolunk, hogy nemcsak Orbán Viktor, hanem például Németh Zsolt, Gulyás Gergely, Kövér László és Balog Zoltán mindannyian reformátusok.

Gulyás Gergely ehhez hozzátette, hogy Varga Mihályt Gecse Géza kihagyta, pedig ő Karcagon még református presbiter is volt, tehát

Gulyás szerint az, hogy Magyarország 20. századi történelmében jelentősebb a református szerepvállalás, az a fajta kálvinista nyakasság, amire néha a közéletben is szükség van, elsősorban annak a következménye, hogy egészen más az államhoz való viszony a református, mint a katolikus egyházban. A reformátusoknál ugyanis az egyház felépítése egy az önkormányzatiságra, demokratikus elvekre alapuló egyházat feltételez, amely ily módon közelebb áll azokhoz a demokratikus struktúrákhoz, amelyek a 20. században nem csak Magyarországon váltak uralkodóvá, hanem másutt is.

Gecse Géza közbevetette, hogy ő kicsit azért csalódott, mert a szintén református Horthy kapcsán egy nem túl magas színvonalú vita-kísérletnek lehettünk a napokban a különböző orgánumokban a tanúi, holott az 1944-es év eseményi legalább annyira tisztázatlanok, mint a közelmúltunk.

Takaró Mihály szerint ez csupán egy látszólag kényes terület, és mivel 1945-ig Horthyról mindent elmondtak, 1945 után pedig mindennek elmondták, ezért ma is alapvetően az objektivitás hiánya befolyásolja a kormányzó tevékenységének az értékelését. Ma, amikor a levéltárak közül többnek az anyaga kutathatóvá vált, elérkezett az ideje annak, hogy a helyére kerüljön Horthy Miklós is, hiszen egy 150 éve született emberről van szó, aki a történelmünk része – fogalmazott Takaró Mihály.

Gulyás, Gecse és Takaró a vitán

Gecse kérdésére, hogy míg a Jobbiknak határozottan kedvező a véleménye a kormányzó tevékenységéről, addig vajon mi a Fidesz álláspontja, Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy bár a Fidesznek számtalan elnökségi döntése van, de azok ritkán térnek ki történelmi személyiségek értékelésére. Az ő édesapja egyébként a református egyház küldöttségének tagjaként 1993 szeptemberében ott volt Horthy Miklós újratemetésén.

Antall József miniszterelnöknek – Gulyás Gergely szerint – igaza volt, amikor azt mondta, nem vitatható, hogy a kormányzó az 1920 utáni országban az állami működés feltételeit viszonylag hamar biztosította. A Fidesz frakcióvezetője ezért érez ellentmondást azokban a dicsérő szavakban,

Gecse megjegyezte, amennyiben tragikus életútról vagy kudarcról beszélünk, akkor a rendszerváltás/változás utáni korszak egyik rákfenéje az igazságtétel, amelyet a Lex Biszku elfogadása során 2011-ben úgy tűnt, hogy végre sikerült lezárni, de éppen Gellért Ádám, a törvény kidolgozója írta tavaly szeptemberben, hogy az végül maga a teljes kudarc.

Gulyás Gergely szerint függetlenül attól, hogy ez igaz-e, mégsem volt más választásuk, hiszen a rendszerváltozásnak tartoztak azzal, hogy elfogadtak egy olyan szabályozást, amelyet közben alkotmányos szinten is megerősítettek, és amelynek 21 évvel az átmenetet követően sokkal inkább szimbolikus jelentősége volt. A Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy neki 2011-ben nem volt olyan illúziója, hogy tucatjával lehet majd büntető perek elindítására számítani. Ettől függetlenül ő mégis örül, hogy Biszku Béla ügyében végül az eljárás megindult, bár a bíróságon az ügy első és a másodfok közötti „ping-pongozása” egyértelműen bizonyította, hogy a bíróság a mai napig nem készült fel az ilyen ügyek kezelésére. A lengyelek és a csehek az ilyen ügyek lebonyolítására külön ügyészséget hoztak létre, hiszen az a bíró, aki az elmúlt 2-3, legfeljebb 10 év alatt megtanulta, hogy az elmúlt időszak bűncselekményeinek elbírálásakor miként kell döntést hozni, egészen más hozzáállású, ha egy hatvan évvel korábbi ügyet kell kivizsgálnia. Az, hogy az elévülést felfüggesztették – állapította meg Gulyás Gergely – mégiscsak komoly eredmény.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen az igazságtétel sorsa ma, Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy akik annak idején hatalmi pozícióból bűnöket követhettek el, azok közül jó eséllyel ma már senki nincs köztünk. Viszont

mert a fiatalabb generáció számára a modern világban így lehet a leghatékonyabban testközelbe hozni, hogy mi történt egykor. És ennek még mindig nem tettünk eleget – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Takaró Mihály arra hívta fel a figyelmet: mennyire fontos lenne, hogy a magyar oktatáspolitikát a múltfeltárás segítségével új alapokra helyezzük. Személyes tapasztalata, hogy két-három éve végzett egyetemistáknak fogalmuk sem volt a délvidéki járeki vagy a kárpátaljai szolyvai táborról. Itt ugyanis 1945-öt követően, tehát békeidőben magyarokat öltek meg vagy szállítottak megsemmisítő táborokba.

Takaró szerint az egész polgári életforma lényege, hogy az ember nem félelemben, hanem szabadon él. De nincs annál reménytelenebb rabszolgasors, mint amikor valaki hamisan gondolja szabadnak magát, vagyis szabadnak hiszi magát, miközben nem az. Ha nemzetpolitikáról beszélünk, fontos tudatosítani, hogy szükség van azokra a felszabadító energiákra, amelyeknek a múltfeltárás eredményeként jutunk a birtokába. Aki ugyanis nem ismeri a múltját, az nem érti a jelenét. Aki pedig nem érti a jelenét, nem lesz képes a jövőjét építeni!

A közönségnek lehetősége volt kérdéseket is feltenni a vendégeknek, amelyek során közben bírálták a magyar tájékoztatáspolitikát, szóba kerültek az ügynöklisták és a mágneslemezek, amelyek most az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába kerültek és történészek számára kutathatóvá is válnak, de a magas nyugdíjakról és a nagy történelmi filmek szükségességéről is szó esett.

Kép és szöveg: Aspektus