A párt kérdése így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy ne kaphassanak Magyarországon nyugdíjat olyan orosz, illetve ukrán állampolgárok, akik soha nem fizettek Magyarországon nyugdíjjárulékot”. A tízezres nagyságrendű ukrajnai bejelentkezőről beszélő Gyurcsány Ferenc azt mondta, nem ritka a két-háromszázezer forintos nyugdíj sem, amelyhez elé egy végzettséget igazoló papír és egy korábbi ukrajnai munkaviszonyról szóló igazolás. Megjegyezte, hogy az egyik településen talált olyan romos, lakhatatlan épületet, ahova 202 embert jelentettek be. A befogadók között vannak, aki ezt pénzért csinálják, de több településen is azt mondják az ott lakók, hogy a polgármester az, aki úgy gondolja, hogy így képes megvásárolni elegendő szavazatot ahhoz, hogy soha többé ne kelljen félnie kihívóitól – fogalmazott a politikus. A „nyugdíjimport” mögött politikai haszonlesés áll, azé a hatalomé, amelyikről régóta köztudott, hogy „ha kell, akkor a magyar adófizetők pénzén (...) szavazókat vásárol magának” – mondta a pártelnök.
Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy ha a Fidesz egyoldalúan előnyös választási rendszert fogad el, kiszorítja riválisait a nyilvánosságból, a saját uralma alá hajtja az állam intézményeit, börtönnel fenyegeti a vele szemben állókat, pénzügyi eszközökkel próbálja meg ellehetetleníteni az ellenzéket, akkor „bizony diktatúra van”. Nemcsak ott van diktatúra, ahol megölik a szemben állókat, hanem ott is, ahol megölik a demokráciát, a szabadságot – érvelt. Orbán Viktor diktatúrát épített, ezért nincs miről megegyezni velük, „egy dolog van, a harc” – fogalmazott.
Az ország békére vágyik, de békét az emberekkel és az emberek között kell teremteni, nem pedig a diktatúrával kell megkötni – közölte. A diktatúrával egyetlen dolgot kell tenni, le kell győzni, ezért a választás igazi tétje az, hogy le tudják-e győzni „Orbán diktatúráját” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A demokraták legfőbb parancsa a diktatúrával szembeni küzdelemben az, hogy nincs kompromisszum, együttműködés, kiegyezés – szögezte le a politikus. Ezért nem lehet a diktatúrával általánosságban küzdeni, és közben helyben, városokban, falvakban, kerületekben a diktatúra képviselőivel együtt kormányozni – mondta.