Kósa Lajos: Korszakos fejlesztések jönnek Szolnokon

2018. január 23. 22:34

Mintegy 224 milliárd forint értékű a Szolnokot érintő Modern városok program (MVP), ebből a legnagyobb az M4-es gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése, ahogy a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter mondta kedden, a terveket bemutató országjárása szolnoki állomásán.

2018. január 23. 22:34

Kósa Lajos szólt arról, hogy a programban 250 projektet támogatnak összesen 3500 milliárd forinttal, amiből (tervezésre, projekt-előkészítésre) 600 milliárdot már megkaptak az önkormányzatok. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy időarányosan jól áll a program végrehajtása. 

Kósa Lajos elmondta: Szolnok bekötése a gyorsforgalmi úthálózatba az M4-es kiépítés kiemelt fontosságú, ennek becsült összege 207 milliárd forint, tavaly 45,5 milliárd forintot már kifizetett a kormány. A miniszter kitért arra, hogy a szolnoki ipari park fejlesztésére (egy 62 hektáros terület kialakítása) 6,1 milliárd forintot szánnak, a tiszaligeti fürdő fejlesztésére 5,5 milliárd forintot, a kikötő fejlesztésére 1,5 milliárdot, a Véső utcai sporttelepre pedig több mint 1 milliárdot. A művésztelep kialakításával kapcsolatban az önkormányzat jelezte, hogy mintegy 300 millió forintos forrásbővítésre van szükség, ahogy ismertette. 

Kósa Lajos a MÁV-Start Zrt. Szolnoki Járműjavító üzemében tett látogatás után azt mondta: a vasúttársaságnak 100 InterCity vasúti kocsi gyártására van igénye, ebből húszról már szerződéses megállapodás van. A miniszter jelezte: a szolnoki önkormányzat jelezte igényét további fejlesztésekre is az MVP-n kívül. A Csáklya utca környékén szeretne a város még egy Tisza-hidat, ez egy mintegy 30-40 milliárd forint körüli összeg. Szóba került a volt laktanya közművesítése, fejlesztése, a zsinagóga felújítása, sportcsarnok építése, oktatási fejlesztések, valamint a Kisfaludy program keretében új szálloda építését is szeretné a város.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2018. január 24. 12:16
Kósa úr! Ígérje meg nyugodtan a szolnokiaknak a metrót is. Ígérni ingyen van,aztán már úgysem lesznek olyan poszton,hogy meg is valósítsák azt! Stop,Soros,Stop!
pemete jakab
2018. január 24. 10:29
"Kósa Lajos: Korszakos fejlesztések jönnek Szolnokon" Természetesen nagyrészt EU-s pénzből. Mert Magyarország erős.
Ján Fortunák
2018. január 24. 10:03
Most miért bántjátok szegény Mr. 20%-ot. Hát valahová csak el kell költeni azt a sok pénzt.
noMores
2018. január 24. 09:37
Stroman Anyad hogy van, Lala?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!