Mráz Ágoston Sámuel üzent Török Gábornak: Felháborító, határozottan visszautasítom, várjuk a bocsánatkérését!

Nem akárhonnan „reklámozták” a Mandiner műsorát.

Annyit megtudtunk, hogy „az Állami Számvevőszék a törvények betartásával végzi a munkáját.”
Videót közölt Juhász Péter, az Együtt elnöke Horváth Bálinttal, az Állami Számvivőszék szóvivőjével készített beszélgetéséről. A beszélgetés azért jött létre, mert az ÁSZ még karácsony előtt a Jobbik mellett több ellenzéki pártot, köztük az Együttet is megbüntette.
Juhász Péterék nehezményezték, hogy a számvevőszék többek között azért akar a pártra büntetést kiróni, mert egy párttag 60 ezer forintos befizetését támogatásként könyvelték el. Azt viszont, hogy ki a párt tagja és ki nem, az ÁSZ elvileg nem tudhatná, mivel az védett személyes adatnak minősül, melynek jogtalan kezelése bűncselekmény.

Az Együtt elnöke ezzel kapcsolatban kérdezte az ÁSZ szóvivőjét: Juhász Péter arra volt kíváncsi, hogyan tudhatták egy emberről, hogy az Együtt tagja, mikor a párttagok nyilvántartásába nem tekinthettek volna bele.
Horváth Bálint azonban tényleges választ a kérdésre a négyperces videó végére sem adott, ellenben azt többször is megismételte, hogy „az Állami Számvevőszék a törvények batartásával végzi a munkáját.”