Esterházy vagy Jókai születésnapján legyen a magyar próza napja?

2018. január 20. 17:55

Vita robbant ki írókörökben.

2018. január 20. 17:55

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE) a tavalyi könyvhéten kezdeményezte, hogy a 2016-ban elhunyt Esterházy Péter születésnapja, április 14. legyen a magyar próza napja. A Magyar Írószövetség ugyanakkor múlt novemberben felvetette, hogy február 18-án, Jókai Mór születésnapján ünnepeljék a magyar próza napját, az utóbbi javaslatot a Magyar Művészeti Akadémia is felkarolta. A kérdés körül polémia bontakozott ki, ennek kapcsán szólaltatta meg a Magyar Nemzet a fontosabb szereplőket.

Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója szerint nem érdemes ebben az ügyben vitatkozni, inkább annak kellene örülni, hogy ilyen sok alkalmunk van, hogy ünnepelhessük a magyar prózát. Prőhle hozzátette: elképzelhetőnek tartja, hogy a választásban az is közrejátszott, hogy a dátum az év melyik időszakára esik: Esterházy születésnapja ugyanis igen közel van a magyar költészet napjához, április 11-hez.

Szentmártoni János, az Írószövetség elnöke szerint az MKKE javaslatát nem előzték meg szakmai egyeztetések, és ő már akkor jelezte, hogy nem ért egyet a felvetéssel, inkább Móricz, Jókai vagy Mikszáth születésnapját javasolta. A Magyar Idők később többeket – így Mezey Katalint, Szőcs Gézát és Orbán János Dénest – megkérdezett, ekkor konszenzus alakult ki Krúdy Gyula születésnapját (október 21.) illetően, ezt azonban elvetették az ötvenhatos forradalom ünnepnapjához való közelsége miatt. Szentmártoni szerint olyan írót kell választani, akinek a születésnapja minden más ünneptől viszonylag messze esik, hogy egy évben minél többször hívhassák fel a figyelmet a magyar irodalom értékeire. Esterházy születésnapjával nem az irodalmi örökség, hanem a költészet napja és a próza napja egybekapcsolása volt a gondjuk. Szentmártoni rámutat: ők a magyar széppróza napjaként hivatkoznak az ünnepre.

Mezey Katalin szerint is Jókai a jó választás, mivel életműve a magyar irodalom egyik legnagyobb teljesítménye, és a magyar szerzők közül valószínűleg az ő könyvei fogytak a legnagyobb példányszámban. Ő is hangsúlyozza, hogy az MKKE nem egyeztetett az Írószövetséggel, és felelőtlenség lenne a magyar líra ünnepét megfejelni a magyar széppróza napjával.

Péterfy Gergely, az MKKE igazgatója úgy véli, önmagában örvendetes, ha az eddiginél jobban ünneplik Jókai születésnapját, ám a magyar próza napja elnevezést és annak dátumát már levédették, ez Esterházy születésnapjára esik. Péterfy szerint rosszízű dolog lenne, ha Jókai születésnapjához kapcsolódva a magyar széppróza napjának keresztelnék el az emléknapot. A kezdeményezés mögötti az Esterházyval szembeni, esztétikai köntösbe bújtatott ellenállást látja. Márpedig Péterfy szerint Esterházy életműve a magyar és a világirodalom állócsillaga, a költészet és a próza napjának közelsége pedig praktikus.

Összesen 226 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2018. január 23. 07:12
Most mondja valaki, hogy nem vagyunk gazdagok. Ez a bőség zavara.
sztd
2018. január 22. 12:00
Szerintem Jókai jó író volt, de nem volt normális ember. Esterházy amennyire én tudom normális ember volt, de - mondjanak róla bármit is - nem volt jó író. A szövegei nem szólnak semmiről és tele vannak germanizmussal. Ezt persze lehet ilyen szövegekkel palástolni, hogy a műveiben a szöveg fontosabb, mint a tartalom, de nem érdemes. Krúdy, Móricz és Mikszáth jó gondolat, mindhárman jó írók és egyikük sem volt normális. Mikszáth ráadásul politikus is volt, és a szavahihetősége a mostani színvonalat is sajnos alulmúlja. Móricz negativizmus sémájától is kímélném a közönséget, Krúdy legalább csak személyében megkérdőjelezhető. Végül is vagy keresni kellene valakit, aki íróként jó (nem csak az irodalárok szerint) és emberileg is normális, vagy Jókai és Esterházy születésnapját lehetne átlagolni. Lehetne Március 17. ;)
Nemoda Buda
2018. január 22. 11:33
Hihetetlenül magas színvonalú ez a vita. Az a legjobb magyar író, akinek a szülinapja messze esik a már foglalt dátumoktól, nem igaz ? Szerintem itt most hagyjuk ezt abba, majd a következő generáció, ha szükségét érzi, ha szükséget érez, majd kitűz egy napot, vagy egy hetet, vagy mit tudom én ! Most ezt nem kellene nyomatni, csak baromság jön ki belőle (meg sok pénz a pártosabbjának).
kombinátor
2018. január 22. 09:28
Szabó Magda halála napját javaslom, akkor ért véget a magyar próza ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!