Nem működünk együtt a hatóságokkal

2018. január 10. 19:12

Az Együtt minden jogi lehetőséget ki fog használni az adójogi és közigazgatási eljárásokkal szemben.

2018. január 10. 19:12
Együtt

„Az Állami Számvevőszék ma délután közzétett jelentésében nem adott helyet az Együtt egyetlen észrevételének sem, továbbra is fenntart minden állítást, melyben a párt gazdálkodását kifogásolta. Jelentésében az ÁSZ közel 20 millió forint kifizetésére kötelezi az Együttet. 

Juhász Péter, az Együtt elnöke tiltakozik az Állami Számvevőszék döntése ellen, az ugyanis nem megfelelő ellenőrzést folytatott le. Külön felháborító, hogy bár az Együtt elnöke többször kérte a számvevőszéket és annak elnökét, Domokos Lászlót, bocsássa rendelkezésére, vagy legalább nyújtson betekintést azokba a dokumentumokba, melyek alátámasztják a pártra kiróni tervezett büntetést, az ÁSZ azonban még csak nem is reagált érdemben soha Juhász Péter követeléseire. 

Az Állami Számvevőszék nyilvánvalóan a Fidesz pártállami módszereit kiszolgálva, adminisztratív eszközökkel próbálja ellehetetleníteni az ellenzéki pártokat a 2018-as választások előtt. A Fidesz már az ellenzéki pártok anyagi forrásait is támadja egy elvileg független intézmény felhasználásával.

Az Együtt nem fog együttműködni a hatóságokkal, minden jogi lehetőséget ki fog használni az adójogi és közigazgatási eljárásokkal szemben.”

MTI Országos Sajtószolgálat

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Timur Link
2018. január 11. 20:14
Sem a hatóságokkal, sem az MSZP-vel? Nagyon kurucosra vették a figurát! Pedig nem mindegy, hogy választás előtt vagy után tiltják be Őket.
balbako_
2018. január 11. 07:07
Helyes! Minden jogi lehetőséget használjanak ki!
atila68
2018. január 10. 21:10
Reloaded; - Jó napot kívánok! - Jó napot kívánok, közúti ellenőrzés, jogosítvány, forgalmi... - Biztos úr! Jelzem, nem működök együtt a hatóságokkal, különben is ön törésvonalon áll amirt panasszal kívánok élni.
zakar zoltán béla
2018. január 10. 19:54
oszt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!