Szégyen, amit a kormány a közfoglalkoztatottakkal művel

2018. január 29. 22:00

A közfoglalkoztatottak bére a kétharmadát sem éri el a minimálbér nettó 91770 forintos összegének.

2018. január 29. 22:00
Demokratikus Koalíció
Demokratikus Koalíció

„A közfoglalkoztatottak bére hosszú évek óta havi 54300 forint, a kétharmadát sem éri el a minimálbér nettó 91770 forintos összegének. Ráadásul ezt a kormány ígérete szerint még évekig nem akarják emelni, úgymond »nevelő célzattal«, hogy minél többen próbáljanak inkább a munkaerő-piacon munkát találni. 

A Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás szerint a közmunkások helyett inkább a kormány szorulna nevelésre: meg kéne értetni vele, hogy a piacon ő is csak olyan szereplő, mint mindenki más, ha tehát senki nem foglalkoztathat dolgozókat a minimálbérnél kevesebbért, akkor ezt ő sem teheti meg 183 ezer emberrel. Ráadásul a Közgazdaságtudományi Intézet négy évvel ezelőtti kutatásából már világosan kiderült: jelenlegi formájában a közmunka csapdába zár, nemhogy elősegítené, kifejezetten akadályozza a munkaerő-piacra történő visszatérést. 

A DK és a Szolidaritás a kormányváltás után a közfoglalkoztatottak bérét a minimálbér szintjére emeli, a közmunka-programot pedig úgy alakítja át, hogy az valóban segítse a munkájukat elveszítőket újra a munkaerő-piacon találni megélhetést.”

MTI Országos Sajtószolgálat

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kispufi
2018. január 30. 10:47
csak faszább volt a jó kis húszezres jó kis segíjek demokratikus idejében, no. mindent vissza.
istvánkeve
2018. január 30. 10:25
Ha az elöírt minimálbér minden munkaadóra kötelezöen elö van írva, akkor a világ legtermészetesebb dolga, hogy ez az államra is vonatkozik, ha munkaadónként lép fel. (Egyébként ezt a Fidesz által bevezetett intézményt - amivel beavatkozik a munkaeröpiacra - teljes mértékben támogatom)
nyugalom
2018. január 30. 10:02
A segely rendben volt?!
még fokozza
2018. január 30. 09:10
Szeretném megkérni a DK-t, hogy ezt alaposan gondolja át. A közmunka nem tanulmány, hanem valósághoz igazodott eszköz. Aki látja a közmunkásokat, azt is belátja, hogy ők (rosszindulat nélkül) nem alkalmasak arra, hogy a versenyszférában dolgozzanak. Van egy ilyen réteg, (ítélet nélkül) ez tény. Ha a közmunka átalakul, a szociális hálóban jelennek meg, ami sokkal drágább és nekik sem jobb. Ráadásul még nehezebben feltételezhető, hogy visszajussanak a munkaerőpiacra. Sajnos az LMP is, jószándékkal ugyan, de részletes vizsgálat nélkül tervez átalakítást. Még egyszer mert fontos. A közmunkások a munkaerőpiac leggyengébb rétege. Biztos, hogy ne soroljam, mások rovására, az ő jövedelmüket kell növelni? Ennél nincs fontosabb? Ezek az embertársaink a legnagyobb jóindulattal sem tudnak versenyképes munkát nyújtani. Számukra a közmunka viszont sikerélmény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!