Az írás szerint a reptéri rendőrök látják el az utasbiztonsági ellenőrzés felügyeletét és fegyveres biztosítását, valamint az utas- és repülőtér-biztonsági feladatokat végző szervezetek szakirányítását és szakmai felügyeletét is. Utaltak arra, hogy az Európai Bizottság tisztviselői rendszeres időközönként szigorú, többnapos biztonsági ellenőrzéseket végeznek a tagállamok nemzetközi repülőterein. Közölték: a legutóbbi, 2013-ban végzett kontroll nyomán biztonságos minősítést kapott a budapesti repülőtér. A most végzett felülvizsgálat alapján pedig sikerült ezt a státuszt megőrizni. A négyfős bizottság, amely kiegészült az Egyesült Államok közlekedési hatóságának megfigyelőjével, január 15-étől öt napon át kísérte figyelemmel a légiközlekedés-védelmi előírások alkalmazását. A többi között ellenőrizték az utasok, a csomagtérbe feladott poggyászok, valamint a személyzet átvizsgálásának folyamatát is, illetve a védelmi berendezéseket.