Szijjártó: Tusk végre kimondta az igazságot

2017. december 14. 08:25

A külgazdasági és külügyminiszter üdvözölte Donald Tusk európai tanácsi elnök kijelentését, miszerint a kötelező betelepítési kvóta „hatástalan” és „rendkívül megosztó”.

2017. december 14. 08:25

A külgazdasági és külügyminiszter üdvözölte az MTI-nek csütörtökön telefonon adott nyilatkozatában Donald Tusk európai tanácsi elnök álláspontját a kötelező betelepítési kvóta ügyében.

Örömteli fejlemény, hogy végre van olyan komoly európai vezető, ráadásul az Európai Tanács elnöke, vagyis az Európai Unió első számú vezetője, aki végre kimondja azt az igazságot, amelyet már mindenki tud. A kötelező betelepítési kvóta ugyanis hatástalan és megosztó, az illegális bevándorlás erőltetése pedig veszélyes” – jelentette ki Szijjártó Péter, aki az egyesült államokbeli San Franciscóban tartózkodik, és tárgyal a helyi üzleti élet, valamint a magyarság ottani képviselőivel.

Az illegális bevándorlást meg kell állítani, nem pedig szervezni. Egyes brüsszeli bürokraták az illegális bevándorlást folyamatosan szervezik és ösztönzik. Ez Európára és az európai emberekre veszélyt hoz. A kötelező betelepítési kvóta pedig teljesen szembemegy a józan ésszel, az európai szabályokkal és a kontinens biztonságával” – tette hozzá a miniszter.

Donald Tusk az uniós állam- és kormányfői találkozóra szóló meghívó levélben „hatástalannak” és „rendkívül megosztónak” minősítette a kötelező menekültügyi kvótákat. Az Európai Bizottság reakciójában élesen bírálta Tuskot, valamint Németország is jelezte, hogy nem osztja a tanács elnökének álláspontját, és kiáll a kötelező kvótarendszer mellett.

Most azok támadják Donald Tuskot aljas és szemforgató módon, akik évek óta képviselik az Európai Bizottság évek óta nyilvánvalóan elhibázott bevándorláspolitikáját” – szögezte le Szijjártó Péter. Ez a bevándorláspolitika nagyon komoly veszélyt hozott az európai emberekre, az illegális bevándorlási hullámok ugyanis nagyon jó lehetőséget adtak a terrorszervezeteknek arra, hogy elküldjék terroristáikat Európába. Az eredmény világos: az elmúlt két évben a kontinensen 27 súlyos terrortámadás történt, amelyek 330 ember halálát okozták, további 1300-an pedig megsérültek - tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

(MTI)

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2017. december 14. 11:48
Igazolást nyert, hogy Orbán megszavazta Tusk újbóli jelölését, pedig lengyel barátaink nagyon rossz néven vették. Már ezért a tettéért is megérte, annak ellenére, hogy nincs döntő szava a kérdés eldöntésében. Soros pittbulljai már neki is mentek az EP-ben.
luzitanxaver
2017. december 14. 11:27
Tusk kiállása dicséretes és már az is önmagában egy kiváló patologikus korrajz, hogy azt is értékelni kell, ha valaki a macskát macskának nevezni és nem teherautónak. Viszont van itt még valami: "valamint Németország is jelezte, hogy nem osztja a tanács elnökének álláspontját, és kiáll a kötelező kvótarendszer mellett." Sajnos ebben a hírben ez a lényegi információ, nem pedig az, amit Tusk mondott. Vagyis: semmi ok se örömre, se óvatos optimizmusra, az elmebaj folytatódik. A legnagyobb lakással rendelkező szomszéd, akinél a csőtörés van, továbbra sem hajlandó elismerni, hogy nála van a probléma (vízvezetékszerelőt hívni meg pláne), hanem kitartóan hajtogatja, hogy tessék szépen négyzetméter-arányosan széthordani a vizet a többi lakásba is.
luga
2017. december 14. 11:17
Most már azt várom, hogy eljárást indítsanak azok ellen, akik ha (bevallottan) ennyire vágynak az afrikai, és ázsiai munkaerő után, (plusz vérfrissítés, mint mondták), akkor nem elmentek a munkaerő lelőhelyére, és haza vitték őket, hanem több ezer km vándorlásra, tengeri lélekvesztőkön utazásra kényszerítették őket. Ez milyen szolidaritás? Ráadásul aki nem felelnek meg az igényeiknek, azokat más országokba löknék, akaratuk ellenére.
puszika
2017. december 14. 11:13
Bizony! Tusk kimondta! BRÜSSZEL MEG BELEREMEGETT!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!