Legsötétebb nap: ezentúl csak ideológiai meggyőződésből lehet hazát árulni, pénzért már nem

Kíváncsian várjuk, hányan maradnak ügynökök így a terepen, hogy le kell költözniük az emberek közé a hóhatár feletti villából.

Több mint 750 millió forintos támogatást kaphat a Hit Gyülekezete és a Szent Pál Akadémia a csütörtöki kormányhatározat szerint.
Kormányhatározattal részesült támogatásban a Hit Gyülekezete és a Szent Pál Akadémia – adta közleménybe a Hit Gyülekezete.
Írásuk alapján a Szent Pál Akadémia 364 159 800 forint támogatást kap a Hit Park területén létesítendő könyvtár létrehozására, a Hit Gyülekezete pedig 394 030 200 forintot kap a Hit Park területén létesítendő rendezvényközpont létrehozására a Magyar Közlöny december 28-i számában megjelent kormányhatározat szerint. A határozat egy része a hazai és határon túli egyházi fejlesztésekről szól.