Tízpontos programmal állítaná meg Ujhelyi a kivándorlást

2017. november 05. 13:52

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője nemzeti minimumnak szánt javaslatcsomagot mutatott be a magyar kivándorlás megállításáért, csökkentéséért vasárnapi sajtótájékoztatóján. Ujhelyi közölte, programját valamennyi magyarországi párt elnökének elpostázza.

2017. november 05. 13:52

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője nemzeti minimumnak szánt javaslatcsomagot mutatott be a magyar kivándorlás megállításáért, csökkentéséért vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus elmondta, tízpontos programját a külföldön élő és dolgozó magyarokkal egyeztetve fogalmazta meg, és azt szeretné, ha arról a közelgő választási kampányban minél több parlamenti párt elmondaná a véleményét. Kiemelte: az elmúlt években 600 ezren hagyták el Magyarországot, felmérések szerint pedig a jövőben további egymillióan követhetik őket.

A szocialista politikus úgy fogalmazott: „ez egy újabb, modern kori Trianon lesz Magyarország számára”, hangsúlyozva, a legfiatalabb, vállalkozó- és családalapító kedvű generációk tagjai hagyják el az országot. Ujhelyi István tragikusnak nevezte, hogy a kormány nem vesz tudomást a problémáról, „csupán azt számolja”, hogy a külföldön dolgozók egy év alatt 900 milliárd forintot utalnak haza. Kifejtette, tízpontos programja egyebek mellett javaslatot tesz egy kivándorlásügyi államtitkárság létrehozására, a külképviseletek megerősítésére, egy bérlakás-építési- és reálbér-növekedési programra, továbbá az első diploma ingyenessé válására és a lakossági internethasználat áfamentessé tételére.

Az Ujhelyi István által ismertetett program emellett külföldi magyar iskolák létrehozását is szorgalmazza, elsőként Londonban, továbbá a kivándorolt magyaroknak is lehetővé tenné, hogy levélben vagy elektronikus úton szavazhassanak. Az MSZP EP-képviselője közölte, programját valamennyi magyarországi párt elnökének elpostázza.

(MTI)

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyéressy Károly
2017. november 05. 22:21
Azért az internet áfa-ja, mint kivándorlási ok, visz mindent.
Morgen
2017. november 05. 21:58
Ásít, lapoz, el sem olvas.
kohazi
2017. november 05. 17:57
Mindenki ezt akarta az eu-ban dolgozni, Bécsben cukrázdát.Közép Magyarországon a szakmunkás órabérek nem érik el a 4 eurót.
terra
2017. november 05. 16:22
A szoclibek egyik legundorítóbb tulajdonsága, hogy mindent tönkretesznek maguk körül, utána ők óbégatnak a leghangosabban, hogy ez se jó meg az se jó, de majd ők megmentik az embereket, elhozzák a nagy-nagy jólétet. 12 év csapnivaló, az országot lepusztító kormányzás után ki hisz még nekik?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!