„Romba döntött közösség” – kiakadva lép vissza egy MSZP-s politikus

2017. november 06. 14:07

Stratégia nélküli romba döntött közösség lett a Magyar Szocialista Párt – írja Molnár Gyula pártelnöknek küldött levelében Velez Árpád szocialista politikus, aki nem indul a 2018-as választáson. A levelet a Hír TV idézte.

2017. november 06. 14:07

A Hír TV beszámol egy levélről, amit Velez Árpád szocialista politikus küldött Molnár Gyula MSZP-s pártelnöknek.

Velez úgy fogalmaz: „A pártelnöki ígéreteidhez képest nem mentünk előrébb, sőt az MSZP társadalmi megítélésében, a kutatások számaiban, valamint a párttagok és aktivistáink hangulatában is nagy zuhanás következett be. Építeni azóta sem építettél semmit, valódi politikai alternatívát nem nyújtottál, és ugyanazt a rombolást folytattad, amelyet már a pártelnöki kampányban elkezdtél. Félreértés ne essék, nem voltál ebben egyedül, de ez nem kisebbíti a felelősséged”.

A Hír TV szerint a levélben arról is ír: „Nem tudok eltekinteni attól a ténytől, hogy te a magyar baloldal vezető pártjából, történelmi szemszögből nézve pillanatok alatt, egy a mások után kullogó, kedvetlen, motiválatlan, kiszolgáltatott politikai közösséget csináltál. Ezt a politikai menetrend és stratégia hiánya okozta, vagy a szándékosság. Több hónapja érzem rajtad és látom a döntéseidből, hogy csak meg akarod úszni, túl akarod élni ezt a helyzetet”.

A Botka László kormányfőjelölt visszalépése körüli és utána történt eseményekről Veleznek ez a véleménye: „Az ezután lejátszódó tragikus események, a magyarázkodással, csúsztatásokkal, hazudozással teli TV-szereplésekkel gyakorlatilag elkészült az az út, amely a párt végromlásához vezet. Nem ajánlottad fel a lemondásod. Katasztrofális, hogy a legyengített MSZP ilyen állapotban kényszerül szövetséget kötni, aminek eredményeképpen a vezetéseddel átjátszod a párt több nyerhető körzetét a DK-nak. Ez a te bűnöd. Miközben építettétek a DK-t, a saját pártunk romokban”.

Velez Árpád egyúttal jelzi, hogy sem egyéniben, sem listán nem kíván indulni az MSZP jelöltjeként 2018-ban.

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2017. november 07. 17:04
Katasztrofális, hogy a legyengített MSZP ilyen állapotban kényszerül szövetséget kötni, aminek eredményeképpen a vezetéseddel átjátszod a párt több nyerhető körzetét a DK-nak. Ez a te bűnöd. Miközben építettétek a DK-t, a saját pártunk romokban”. tűpontos!!
brekker
2017. november 06. 21:09
Pedig van anyag a csávóban.
nyugalom
2017. november 06. 21:02
A part oregjei megzertodtek, senki nem hallgatott rajuk ez a gyula tehetsegtelen, nagy a zako, de mar keso, a part eladva, ildiko orul - titokban-, ez mar veszett fejsze, az lmp-t tuningoljak, azok meg belementek a jatekba, igy osszeno.... Bettikeek egyre csak tolodnak a tart karokba, gyula karjaiba!
flesh ripper
2017. november 06. 20:01
"Baloldali" zsírosbödön, megavasodott. Mennyi varacskos ártány-hájfej munkálkodik a harcos lumpenproletariátus pártjában!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!