FM: Az erdőgazdaságok fejlesztik az erdei turizmust

2017. november 06. 13:15

Az elmúlt hét évben az állami erdőgazdaságok több mint tizenhat milliárd forintot költöttek az erdei turisztikai szolgáltatások fejlesztésére, egyebek mellett huszonöt szálláshely épült, és hetvenöt épületet újítottak fel – mondta Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára.

2017. november 06. 13:15

Az állami erdőgazdaságok az elmúlt hét évben több mint 16 milliárd forintot költöttek az erdei turisztikai szolgáltatások fejlesztésére, egyebek mellett 25 szálláshely épült, és 75 épületet újítottak fel – mondta Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára hétfőn a Nógrád megyei Diósjenői Erdei Szabadidőparkban tartott sajtótájékoztatón.

Hozzátette, az erdőgazdaságok nagy erőfeszítéseket tettek, hogy fejlesszék az erdei turisztikai szolgáltatásokat, amit mutat az is, hogy sorra épülnek, illetve újulnak meg a kilátók is. Az állami földekért felelős helyettes-államtitkár fontosnak nevezte az erdei iskola mozgalom újraindulását. Közölte, a nemzeti parki igazgatóságoknál 15, az erdőgazdaságoknál 36 minősített erdei iskola szolgálja a környezeti nevelést.

Elmondta azt is, hogy az erdőgazdaságok 1800 hektár erdőt telepítettek, és több mint 300 millió csemetét ültettek el.

(MTI)

 

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!