Úgy fogalmazott, a francia Államtanács döntése után, illetve Orbán Viktor a reformáció emléknapján elmondott beszéde után – melyben a „keresztényellenes, internacionalista erőkkel” szemben „keresztény értékeket követni igyekvő” kormányzásra hívott fel – javasolja a kereszt befogadását. A Fidesz alelnöke ezt mindaddig fenntartaná „amíg Franciaország a jakobinus kormányzás és az önfeladás útján halad”.
Hozzátette, a „szabadság, egyenlőség, testvériség” mellett, kell, hogy éljen bennünk a „hit, remény, szeretet” hármas jelszava is, ezért „még a szekularizáció hamis értelmezése mentén sem adhatjuk fel önmagunkat”.
(Fotó: MTI)